Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

ségi vagyon — szolgálónépek, állatállomány, föld stb. — kétharmadát lefoglalták a király számára, egyharmadát pedig meghagyták a nemzetségek kezén, amit a különböző megyék birtokterületi megoszlásával megközelítő pontossággal igazolni is lehet. A királyi és a nemzetségi birtokok 2:1-hez való arányának feltételezői Anonymusra is hivatkoznak, aki szerint Taksony fejedelem a volgai bolgár földről beköltöző Billának és Baksnak az ország különböző vidékein földeket adott és ezen felül még Pest várát is odaadta nekik. Ekkor a két testvér „tanácsot tartván, a magukkal hozott népből kétharmadot a nevezett vár szolgálatára átengedtek, egyharmadot pedig utódaiknak hagytak". Ezt a felosztást nehéz kapcsolatba hozni a királyi vármegyék kialakításával, mert Pest vára nem a fejedelem, hanem — éppen az ő adománya folytán — Billa és Baks. illetve kettőjük nemzetségének a birtoka. Vagyis a bolgár jövevények nem a fejedelem várának, hanem a saját váruknak az őrzésére és ellátására rendelték a magukkal hozott nép kétharmadát. Az Anonymus által előadottak — feltételezésünk szerint — fényt derítenek a katonai demokrácia keretén belüli adományozási, és az ezzel kapcsolatos, kialakulóban levő, nem nyugati értelemben vett hűbéri berendezkedésre. Ez abban nyilvánulhatott meg, hogy egy-egy nemzetség javainak kétharmada közös, oszthatatlan, a fejedelem iránti kötelzettségek teljesítését biztosító rész, a javak fel is osztható egyharmada pedig a nemzetségi tagok ellátására szolgált. A katonai demokrácia keretein belül tehát — a nemzetségi tagoknak, valamint népünk kétharmadának hadbavonulási kötelezettsége mellett — a „várbirtok" komoly terheket is róhatott uraik vállára. A berendezkedés visszavezethető a VIII. és IX. században kialakult keleteurópai „várgazdálkodási" rendszerre, ami — az Oszkol, a Donyec, a Szeverszkij és a Don mentén -— az ekés földművelés és az állandó lakhelyre való település kezdeteivel párhuzamosan létrejött gazdasági egységek területi, politikai és katonai szervezete volt. Itt, a folyóktól távolabb, nomadizáló állattenyésztés folyt, de ez már a folyók melletti állandó települések takarmánykészletére, földművelésére, ipari tevékenységére és az ezek sorában a leglényegesebbre, a vas feldolgozására támaszkodott. A falvak és a nomád szállások gazdasági irányító központja egy-egy vár. Ezek a népes településekkel övezett erődök zömmel a folyók közelében helyezkedtek el. Ennek a várgazdálkodási rendszernek az ismeretét és a földműveléssel bővült nomád gazdálkodás gyakorlatát hozták magukkal a honfoglalók. Árpád fejedelem — Anonymus által említett — számos várbirtok adományából is kiderül, hogy azok a fejedelmük iránti hűség és a tettek jutalmaként az előkelők kezében lettek területi, katonai és politikai egységekké, és hogy ilyen várakat maguk a honfoglalók is építettek. Ez a Kárpátmedencébe telepített nemzetségi várgazdálkodási rendszer az egyik oka annak, hogy a magyar törzsszövetség az azt nem ismerő avar és bolgár előzményeknél maradandóbb értékű volt. A nemzetségi várbirtokok azonban méhükben hordták az ország kisebb uralmi egységekre való széthullásának a veszélyét, aminek meggátlására kezdte el Géza fejedelem és folytatta I. István a királyi vármegyék kiépítését.

11 A királyi vármegyéket, a „várispánságok"-at, a nemzetségi várbirtokok fi-