Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

gyelembe vételével, elsősorban a morva-cseh territoriális egységek mintájára alakíthatta ki az uralkodói hatalom. Erre abból is következtethetünk, hogy a morva zsupán — a magyar ispánokhoz hasonlóan — a fejedelem kíséretének a tagja, udvari méltóság és bizonyos területegység ügyeinek intézésével megbízott, katonai és bíráskodási joggal felruházott tisztségviselő. A morva államban ugyanis a fejedelmi család egyik tagja — akinek a címe knez vagy néha kral — az egész ország uralkodója, a család többi férfitagja pedig a birodalom egyes területeit igazgatták és élvezték azok jövedelmét. A fejedelem fegyveres kísérete a druzsina. Ennek tagjai közül kerültek ki az udvari méltóságok viselői és a várak helyi közigazgatás élén álló parancsnokai, a zsupán-ok, latin elnevezéssel az iudex-ek, azaz a bírák. Ez a szervezet — bizonyosan a frank gau-rendszer bomlásával s a X. és XI. század fordulójára létrejött módosításokkal — lehetett a nyugati feudális példa a megyék szervezeti kialakításához. Területüket pedig feltételezhetően úgy alakították ki, hogy a nemzetségi várbirtokoknak a fejedelem iránti kötelezettség teljesítésére szolgáló kétharmadát átvette a király és azok élére, meg nem határozott időre kinevezett ispánokat állított, akik a nemzetségfőkhöz hasonlóan, és azokkal együtt, a király fegyveres „kísérői" (comes, comites) voltak — így lehetett pl. várfölddé a Kaplony nemzetség Nógrád várához közeli Koplány nevű birtoka —, ugyanakkor azonban nem nyúlt a nemzetségi tagok személyes szükségletét ellátó egyharmadhoz, pl. a Kalonda melletti, nemesek birtokában levő Kaplonyhoz. A királyi vármegyék tehát a régebbi nemzetségi gyakorlat „államosításának" és ennek az ország egész területére való kiterjesztésének lehettek az eredményei. Ez, a kétharmad utáni várbirtokos nemzetségi kötelezettségek miatt, nemigen ütközhetett ellenállásba. A királyi vármegyék szervezésekor tehát nemcsak hogy figyelembe vették — például Bars, Borsod, Csongrád, Szabolcs, Szolnok stb. — a X. századi nemzetségi várbirtokok területét, hanem az újonnan alakított vármegyék esetében is a nemzetségi területi hagyományok keretét megtartva — például Hont, Csanád, Veszprém — jártak el. Ez a hagyomány az egész középkoron át élt és az újabb és újabb királyi birtokadományozások következtében az egyik oka a más megyék területén levő szórványoknak.

12 Nógrád megye hihetően X. század végi kialakítása összefügg a volt bolgár dukátusból alakult nemzetségi várbirtok két részre szakításával. Ez akkor következett be, amikor Géza fejedelem vagy I. István király Hont és Pázmán lovagokat a gyepűk vidékén, az Erdőháton és Bolhádon olyan hatalmas birtokokkal jutalmazta meg, amelyek a Hont nevét viselő vármegye kiterjesztésére is hatottak. Bizonyítja ezt a Rima völgyi későbbi Kis-Hont vármegyének az Ipoly völgyi Nagy-Hont vármegyéhez való szerves hozzátartozása. Nógrád megye honti szórványokkal tarkítva birtokolta a középső Ipoly völgyet és nem biztos, hogy a Szemere és Tomaj nemzetségek Szenna és Losonc vidéki birtokai — a XII. század eleji losonci Hont-Pázmán nemzetségi szórvány is erre mutat — már ekkor nógrádi fennhatóság alá tartoztak. Ez az ősi bizonytalanság még a XVIII. század elején is területi viták forrása a két megye között. Nógrád megye létrehozása nem köthető úgy mint Honté, egy nemzetség birtoktestéhez. Csak sejtjük, hogy a X. századi várbirtok területnek elsősorban