Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
Ugyanakkor az udvar és a katolikus nemesség a protestánsok jogainak megnyirbálására törekedett. A heves vitát III. Károly az országgyűlés berekesztése után 1723. június 12-én kiadott rendeletével úgy zárta le, hogy megtiltotta a protestánsok további zaklatását. Létrejöttében Ráday Pál érvelésének is része volt. Az 1728—1729. évi országgyűlésen nem volt jelentős szerepük a nógrádi követeknek. Megyénket a megyei bíráskodásra vonatkozó 1729. évi XXV., XXVI, és XXXV. tc. és a kis-honti vitát egyelőre lezáró XXIII. tc. érintette közelebbről. Nagy jelentőségű volt azonban a megye katolikus és protestáns lakosainak viszonylagos nyugalmát helyreállító 1731. március 21-i királyi rendelet, az ún. „Carolina resolutio". 1 ' 1 A megye belső életét alig befolyásolta, hogy az 1682-től főispáni tisztét viselő Forgách Ádám 1714-ben meghalt. Utána 1736-ig gróf Forgách János, őt követően pedig, szintén haláláig, 1750-ig, gróf Forgách Ferenc viselte ezt a méltóságot. A vármegye rendszeresen megtartotta tisztújító és rendes közgyűléseit, valamint a sedriákat, a törvényszékeket. Ezek legfőbb jellemzője, hogy a megyei önkormányzat — szinte mint állam az államban — töretlen fényében ragyogott. Az egymást követő alispánoknak és szolgabíráknak a nemesi vármegye szempontjából kétségtelenül okos, az adottságokat alaposan felmérő és azokhoz alkalmazkodó intézkedései nyomán egymást követték a nemesi jogok tiszteletben tartását és megerősítését célzó megyei jogszabályok. Már 1711-ben intézkedtek az adókezelésről, a tűzkárosultak adókedvezményéről és többek között a húsok árát is rendszabályozták. 1712-ben pedig a fuvarozási texmek elosztásáról hoztak határozatot. Részletesen intézkedtek a megyei tisztviselők kötelességeiről is. így 1712-ben elrendelték, hogy a szolgabírák járásuk községeit rendszeresen felkeressék és a folyó ügyeket ellenőrizzék, illetve intézzék. 1713-ban Gács várát jelölték ki a megyei börtön helyéül. Intézkedtek az utazóknak való szállásadásról és az utak karbantartásáról is. 1714ben a megyei tisztviselők illetményeiről, 1716-ban a megyei biztosok napidíjairól, 1727-ben pedig a hivatalos kiküldetési díjakról hoztak határozatokat. Beleavatkoztak az egyházi ügyekbe is. 1712-ben — a galábocsi templom felszentelése alkalmával történt verekedés és emberölés szolgáltatott erre indítékot — elrendelték, hogy a papok kötelesek a népet az ilyen ünnepekre kellőképpen felkészíteni, amikor is lakomákat nem tarthatnak, a tilalom áthágóit pedig a szolgabírák 100 pálca ütéssel kötelesek megbüntetni. 1733-ban megállapították, hogy az évi 52 vasárnapon kívül csak a 44 mindenkire kötelező és az illető egyházközség védőszentjére vonatkozó 1 ünnep az olyan — tehát évi 97 nap —, amit munkaszünettel kell megünnepelni. Ugyancsak 1733-ban körültekintő módon szabályozták a vármegyei főorvosnak a seborvosok, gyógyszerészek és szülésznők feletti ellenőrzési jogát és elrendelték a törvényszéki orvosi boncolásokon való részvételét. Az erre vonatkozó szabályrendeletet a megye országos hírű, nagy tudású főorvosa, Perlitzy János Dániel szerkesztette. Az 1737. június 10-én Szécsényben tartott megyegyűlésen pedig felmérték a megye gazdasági állapotát és az ezzel kapcsolatos sérelmeket, amelyeket a pozsonyi kamarai bizottsághoz terjesztettek be. 1710 után is nagy szükség volt a parasztvármegyére, amire nézve 1720-ban, 1722-ben és 1734-ben hoztak igen fontos, a hadnagyságok már régebben kiala-
