Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL A POLGÁRI FORRADALOMIG (1683—1848)
szág felől behurcolt egyre fokozottabban dühöngő pestis pedig elsősorban a kuruc katonaságot pusztította. Augusztusban már a bányavárosok is a császáriak kezébe kerültek. Bercsényi ekkor „egy tarisznya néppel" Ajnácskő várába núzódott vissza. Októberben pedig jóformán a megye egész területét kiürítették a kurucok. November 24-én Kecskeméty Pál szécsényi harmincados már azt írta az Ausztriában tartózkodó Nezorin Flórián pásztói apátnak, hogy a császári hadak Nógrád és Heves vármegyében már győztek. 8 Rákóczi — akinek kapóra jött, hogy a svéd király Péter orosz cár által Poltavánál megvert seregének egy része, köztük finn gyalogság is, hazánkban keresett menedéket és szolgálatába állt — megkísérelte a csaknem a mozgalma kiindulási területére visszaszorított kuruc fennhatóságot újból kiterjeszteni. Téli hadjáratra szánta el magát és 1710. január 18-án a Heves megyei Ecsédről kiindulva Károlyi Sándor hadaival együtt 20-án Kallón és a 21-éről 22-ére virradó éjjel a Bércei melletti erdőben táborozott. Innét csapatait csatarendbe állítva vonult a báró Sickingen és gróf Croix parancsnoksága alatt álló császári haderő Romhány közelében táborozó hadoszlopaival szembe, amelyek a kurucok előnyomulásáról hírt szerezve elhagyták vadkerti, földsáncokkal megerősített táborukat és ellenfeleik elé nyomultak. A romhányi csatát — amelyben Rákóczi Dldalán a svédek közt finn gyalogos egységek is harcoltak — tulajdonképpen az egyik fél sem nyerte meg, mert a kurucok Guta, a császáriak pedig Vadkert felé vonultak vissza. Igen zavartkeltő taktikai mozdulatot tett egy, a terepet jól ismerő, árulóként a császáriak oldalán küzdő Bodonyban és Berkiben birtokos Kajtár nevű nemes, aki 12 emberével egy bokros helyen olyan nagy dobolást és lármát vitt végbe, hogy a kurucok azt hive, hogy Vadkert felől nagyobb császári had érkezik, ezen a szakaszon futásnak eredtek. Kajtár áruló magatartása — bár csak epizód — jellemző a nógrádi nemesség többségének saját bőrét menteni akaró magatartására. A romhányi csata után Rákóczi feladta Nógrád megyét. Február 13-án a nógrádi származású és itt birtokos Korponay Jánosné Géczy Mária árulása következtében elesett Lőcse is. Ez alatt megyénk császári katonai közigazgatás alatt nyögött és nem valószínű, hogy bármit is tehetett volna lakossága a kurucok érdekében. 1710 szeptemberében Érsekújvár is elveszett és így már semmi remény sem volt a kurucok visszatérésére. Ezt a tényt fejezi ki, hogy 1710. október 8-án a hűséges kuruc vármegyei főjegyző, Dobay László és Gellén Gergely táblabíró a vármegye összecsomagolt és lepecsételt kuruc kori iratait az egri káptalan levéltárában helyezték el megőrzésre. Hiába adta ki Károlyi Sándor a császári csapatok előnyomulását, élelmezését és a végső összeomlást meggátolni célzó rendeletét „minden városi, falusi bíráknak s lakosoknak, életek s jószágok elvesztése és helységeknek porrá tétele büntetése alatt", hogy mihelyt meghallják, hogy az ellenség az Ipolyon átkelt „lakóhelyükből kibontakozzanak, egész jószágokkal együtt a Mátrán által erre, a Tisza mellékére takarodjanak, s az ellenséget lakóhelyekben be ne várják". A „puszta föld" stratégiáját nem a kurucok, hanem az elhatalmasodó pestis, a „guga halál" valósította meg. 0 15* 227
