Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

asszonyt. A lakosság többi része elhagyva a falut, megmenekült. Ugyanezzel a Rappal kapcsolatban tudjuk, hogy lakosai az 1683-ban ismét feldúlt faluba 1688 januárjában még mindig nem költöztek vissza, hanem a „Rap nevű falunak határában" laktak „falujuk pusztasága miatt". Vagyis a falu egy újabb pusztítás után akárcsak 1595-ben ismét „elköltözött", tehát puszta, és míg 1595-ben a két ház és a malom tekinthető csak adóalapnak, 1688-ban semmi sem. Annak ellenére, hogy a falu teljesen elhagyatott, lakosai a kör­nyező erdőben, saját falujuk határán belül ott vannak, a megye szolgabírája és esküdtje köztük gyilkossági ügyben nyomoz, és hihető, hogy földjeiket is művelték, és állataikat is gondozták. Ilyen esetek a háborús idők folyamán szinte törvényszerűekké váltak, és amikor a „helyi" béke helyreállt, újraépít­ve a régi faluban faházaikat ismét adóalannyá váltak. Az adóbeszedés és a pénzkezelés módozataira nézve értékes felvilágo­sítással szolgálnak a megye 1661 júniusától 1662 novemberéig terjedő idő­szakról fennmaradt és a Losoncon, az 1662. november 25-én tartott megyei számvevő bizottsági ülésen bemutatott számadások. A négy szolgabíró — Gyürky István, Mocsári Ferenc, Horváth István és Horváth András — szám­adásaiból kiderül, hogy nem volt központi megyei pénztár, hanem a szolga­bírák gazdálkodtak a saját járásuk bevételeivel és adták át az alispánnak vagy a főjegyzőnek az azok által igényelt összegeket. A megye bevételei a következő tételekből adódtak, amit a szolgabírák, feltüntetve a részlet bevé teli dátumokat, így mutattak ki: A porták utáni 6 ft-ot 1661. június 21-én, a porták utáni 4 ft-ot pedig 1661. december 13-án összegezték: Gyürky Mocsáry Horváth I. Horváth A. Ö sszesen 6 ft-os adó — portaszám: 4 ft-os adó: 134 portaszám: 33 Összesen 134 ft — 396 ft — 66 128 ft 50 d 230 ft 50 d 32 >/a 57 % 128 ft 50 d 256 ft 50 d 652 ft 50 d 43 3 / 4 109 S U 146 ft 639 ft — d 36 Va 159 7 / 8 626 ft 50 d 402 ft 50 d 1291 ft 50 d 1661. június 21-én és 1662. április 13-án számolták el a prelátusok, mág­nások és nemesek „simplex" taksáját (I. tétel), a nemesek (II. tétel), az arma­listák és a kurialisták, azaz a jobbágytelek nélküli nemesek (III. tétel) és a libertinusok (IV. tétel), illetve a pálinkafőzők, sörfőzők és kovácsok (V. tétel) „duplex", valamint a kurialista falvak „duplex" (VI. tétel) és „simplex" (VII. tétel) taksáját, továbbá az előző évi restanciákat (VIII. tétel). Ezen egyes té­teleket — amiket itt összesítve látunk — a négy szolgabíró különböző módon vonta össze:

Next

/
Oldalképek
Tartalom