Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

Gyürky ft d Mocsáry ft d Horváth I. ft d Horváth A. ft d I. 26 38 70 71 33 47 52 21 II. 14 26 107 6 49 34 35 94 III. IV. 12 96 — — 30 50 33 12 V. — — — — 9 — 32 — VI — — 93 14 37 50 39 — VII. — — 1 50 15 28 20 25 VIII. 11 73 83 9 — — — Összesen 65 33 355 50 175 9 212 52 Vagyis a négy szolgabíró bevételei a portális adóval együtt így alakultak: Gyürky István 199 ft 33 d, Mocsáry Ferenc 484 ft, Horváth István 801 ft 29 d, Horváth András 615 ft 2 d. Összesen: 2099 ft 64 dénár. A pénzkezelési bonyodalmak egyik fő forrása, hogy az alispán és a megyei jegyző is vettek át pénzeket. Így az alispán átvett a szolgabíróktól ,,és az universitás különböző tagjaitól" — nem részletezve —, 493 ft-ot és Darnay János volt szolgabírótól a 4 ft-os adó hátralékából 7 ft-ot, összesen 500 ftot, a nótárius pedig Bene Istvántól két részletben 679 ft-ot, ,,a megyétől", ugyancsak két részletben 432 ft-ot, összesen 1111 ft-ot. A másik fő ok pedig, hogy a szolgabírák számos megyei kiadást a beszedett pénzekből fizettek: Gyürky István 15 tételben 268 ft 10 d-t, Mocsáry Ferenc 25 tételben 750 ft és 54 d-t, Horváth István 30 tételben 916 ft 67 d-t, Horváth András 28 tételben 1237 ft-ot, az alispán pedig 4 tételben 957 ft 70 d-t, vagyis mindegyikük többet, mint amennyi a feltüntetett bevételük volt. Kellett tehát a számadásban szereplő bevételeken kívül is megyei bevételeknek lenniük, amiket az esetleg meglevő „házi pénztárban" kezeltek. Ilyenek lehettek a bírságpénzek, okirat kiállítási illetékek stb., amelyek — nem tudni mi okból — nincsenek feltüntetve a megyei számadásokban. Ez a rendszertelenség már a XVI. század első évtizedéből fennmaradt számadásokban is feltűnik, de még a XIX. század első felének megyei pénzkezelésére is jellemző. A pénzügyi számadások rendkívül értékes részletadataik ellenére sem alkalmasak a lakosság összes terheinek felmérésére és száma alakulásának meghatározására. Ez utóbbira sokkal több adatot tartalmaznak az uradalmi és az egyházi összeírások. Az esztergomi érsekség nógrádi főesperességének 1674. évi canonica visitatiója pl. több helyen feltünteti a plébániák híveinek számát, így a salgótarjáni plébániáét is. Eszerint Salgótarján plébániájához hozzátartozott Salgótarján „circiter" 247, Zagyva kb. 89, Baglyasalja kb. 65 és Somos-Újfalu kb. 283 lakossal. A 4 falu lélekszáma tehát mintegy 684 főt tett ki. Salgótarjánról pedig uradalmi összeírásokból tudjuk, hogy ez idő tájt 24 lakott jobbágytelek volt a faluban, vagyis a lakosságszám (247) osztva a telkek számával 10,03-os szorzószámot eredményez, ami kétszerese az általában szokásos j obbágytelekkénti átszámítási kulcsnak, és megközelíti a