Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

és a Garam alsó folyásának völgyén át Brigetióba (Öszőnybe). A hunok elől menekülő alán törzsrokonaikkal megerősödött szarmaták a IV. század folyamán a Felső-Ipoly völgyét is — ahonnét a II. század derekán betelepült vandálok kivonultak — elfoglalták. 374-ben a vidékünk nyugati peremén lakó kvádok ismét betörtek Pannóniába, de sikert nem értek el. Erejüket, akárcsak a szarmatákét, megtörte a sok hadakozás. A szarmaták társadalmában a „szabad szarmaták" kisebb, harcosokból álló uralkodó csoportja élén különböző törzseik egymással sokat ellenségeskedő királyai álltak. A „szolga szarmaták" lényegesen nagyobb tömege a meghódított lakosság utódaiból, a háborúban szerzett foglyokból és a szarmaták lesüllyedt rétegeiből tevődött össze. Ez a társadalmi tagozódás a csaknem minden nép körében már a bronzkorban kialakult katonai demokrácia osztálytársadalommá való fejlődésének a folyománya. Jelentőségét emeli, hogy a hunok, az avarok és a honfoglaló magyarok társadalmi berendezkedése hasonló volt, és így ez a szerkezet hazánk területén egy évezreden át, a X. század végéig határozta meg az embernek emberhez való viszonyát.

3 A hunok nyugati szárnya 380-ban jelent meg a Kárpát-medencében. Leigázta az Erdélyi-Kárpátok mellett lakó dák vagy szarmata szkireket és a nyugati gótok leverése után, 385-ben, a rómaiak szövetségeseként, elfoglalta a Duna—Tisza közét és az ott lakó szarmatákat alattvalóivá tette. Megyénk földje is ekkor került hun uralom alá. A hunok 395-ig a nyugatrómaiak szövetségesei. Ekkor azonban háborúba keveredtek a birodalommal és elfoglalták Pannóniát. Annak ellenére, hogy 420 táján a hun birodalom kormányzati központja az Alföldre helyeződött, az Ipoly tói a Sajóig terjedő terület általuk csak gyéren megszállt peremvidék, ahol a régi lakosság maradékai viszonylag zavartalanul húzták meg magukat hegyes-völgyes-erdős tájainkon. Attila halála (453) után a hunok, a második gót háborúban elszenvedett vereségük (460) következtében kivonultak a Havas-Alföldre, de egyes töredékeik továbbra is hazánkban maradtak és egy ideig még szerepeltek a gót, a gepida és a bizánci hadjáratokban. Háromnegyed századig tartó uralmuk azért jelentős számunkra, mert középkori történetírásunk Attila hunjainak bejövetelét a magyarság első honfoglalásának tekintette. A hun uralom bukását nagy népmozgás követte a Kárpát-medencében és azt főleg germán népek vették birtokukba. Vidékünkön azonban — az esetleg átvonuló germán töredékektől eltekintve — nem germán, hanem szkir uralom jött létre.

4 Az avarok — akiknek törzsszövetsége a hunok keleti szárnyának, a fehér hunoknak Var és Hunni nevű törzsei köré csoportosult — 567-ben vették birtokukba az Alföldet és az ezt követő 568. évben a Dunántúlt és a Bécsi-medencét. Sem embertanilag, sem nyelvileg nem volt egységes nép, hazánk földjére két nagy csoportban érkeztek. A régészeti leletek alapján egy korai, 568-tól 670 tájáig és egy kései 670 tájától 790-ig, a frank hódításig terjedő avar korszak különböztethető meg. 670 táján ugyanis új, az 567-ben beköltözötteknél kevésbé mongoloid jellegű népesség jelent meg az avarok körében, amely a pusztai lovas nomád népeknél nemzetségi hagyományokat őrző és a korai avar-