Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)
földesasszonyával. Sajnos, a nógrádi eredetű XVI. századi magyar levelezésak nincsenek összegyűjtve, és így csak feltételezhetjük, hogy stílusuk és nyelvezetük hasonló volt Balassa Bálint gazdasági és családi természetű leveleihez. Az 1597-től kezdve töredékesen megmaradt megyei jegyzőkönyveink tanúsága szerint a közigazgatásban a latint használták, és csak kisegítőként a magyar nyelvet, pedig a felénk csak magyarul levelező törökkel már magyarul írt levelekben érintkezhettek. Külön válfaj a szörnyű nyomorúságot és a kegyetlen kínzások általi váltságdíj zsarolásokat elénk táró, a váci, a nógrádi és a szécsényi tömlöcökben sínylődő, török fogságba kerültek levelezése. Az anyanyelvünkön történő levelezést a reformáció szellemének terjedése mellett az élet realitásai, a közérthetőség és nem utolsósorban az tette szükségessé, hogy a nők — kivéve egy-két főrangút — nem tanulhattak meg latinul, mert számukra az iskolák kapui zárva voltak. 17 Az irodalom és a tudományok terén is nagy egyéniségek tűntek fel megyénkben. Korszakunk elején messze kimagaslik a jó és rossz tulajdonságairól egyaránt híres Werbőczi István, aki nevezetes törvénykönyvét 1532-ben adta ki újból. Nógrádi vonatkozásai is voltak a váci püspöki széket 1537-től 1539-ig betöltő Brodarics Istvánnak, a mohácsi vész szemtanú történetírójának és János király diplomatájának, valamint a székvárosát csak névleg birtokló Mossóczy Zakariás váci püspöknek (1578—1582), a kiváló jogtudósnak, aki 1584-ben adta ki Nagyszombatban a magyar törvények első gyűjteményét. Megyénkbe került ember volt Csáti Demeter ferences szerzetes, aki 1526 végén a Szilágyságban írta meg Thuróczi krónikája alapján az „Ének Pannónia megvételéről" c. krónikás versét. A hányatott életű szerzetes 1539-ben Sárospatakra és onnan 60 éves korában, 1542 elején Szécsénybe került. Ezután nyoma vész. Lehetséges, hogy itt halt meg. Ekkor, 1542-től 1544-ig, Sepsziszentgyörgyi Ferenc állt a füleki kolostor élén, aki az ún. „Teleki-kódex" másolója. Járhatott itt a várainkat jól ismerő Tinódi Lantos Sebestyén is, aki az 1552. évi háború eseményeit írta meg verses krónikájában. Nógrádi eredetű író volt az 1550-ben meghalt Ráskay Gáspár, aki egy eddig ismeretlen forrás alapján írta meg élete vége felé, Nyugat-Dunántúlra költözése idején az 1574-ben nyomtatásban is megjelent „Egy szép história a vitéz Franciscóról és az ő feleségéről" c. költeményét. Ezt mondhatjuk el Balassa Jánosról is, a költő Balassa Bálint atyjáról, ha valóban Ő írta az első eddig ismert hont—nógrádi vonatkozású lírai költeményt, „A palojtai menyecskéhez" c. verset, ami ha igaz, akkor a Balassák írói vénája már Bálintnál korábban is megnyilvánult. Balassa Bálint (1554—1594) korszakot nyitó tevékenysége messze túlnőtt megyénk határain. Életének és költészetének nógrádi vonatkozásai nagyrészt feltáratlanok. Tudjuk, hogy Zólyomban, Kékkőn és Divényben gyermekeskedett. 1583 augusztusában Zólyom várában, Nógrád vármegye színe előtt megosztozik Balassa Andrással a gyarmati uradalmon, 1584-ben mint végbeli kapitány el akarja foglalni a töröktől Gyarmatot, és katonáival Szécsény alatt tevékenykedik. 1585-ben Pribélyt, 1586-ban Szentét és Busát, 1588-ban Ozdint zálogosította el. Személyi összeköttetései révén költészete sem lehetett ismeretlen a nógrádiak körében. Ennek egyik bizonyítéka, hogy a törökké lett re-
