Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HÁROM RÉSZRE SZAKADT MAGYARORSZÁGBAN (1526—1683)

jelölése a jogi gyakorlatban a földesúrtól az elköltözésre engedélyt kapott jobbágyok jelölőjévé.

9 A TELJES TÖRÖK URALOM ÉVEI ÉS A „SZEGÉNYSÉG" KETTŐS KIZSÁKMÁNYOLÁSA Fülek, Salgó és Ajnácskő eleste kiszélesítette a török uralom és hódoltatás területét, lehetővé tette az újabb rabló portyázásokat, bár ezek nem jártak mindig sikerrel. így, 1558 októberében a Fülekről kiinduló török sereg — amelyben füleki, budai, pesti, esztergomi, tatai, veszprémi, fehérvári, váci, hatvani és szécsényi zsákmányéhes kalandorok is részt vettek — Sajókaza és Putnok között súlyos vereséget szenvedett és Velicsán füleki bég is halálát lelte az ütközetben. Nógrádban csak Kékkő, Divény és Somoskő várai komoly ellenállási bázisok. Megerősítésüket az 1555., 1559. és 1567. évi törvények ismételten elrendelték. A kísérletek, hogy a török által elfoglalt várak bármelyikét is visszavegyék, kudarccal végződtek, de a szultán és a király egyaránti gyengeségét bizonyítja, hogy az 1568-ban Drinápolyban megkötött és 1592-ig érvényben levő ún. „hosszú béke" ellenére is a végeken a török hűbérurak és a magyar nagyurak harca tovább folyt. A nógrádi várak közepesnél nagyobb török őrsége — miként azt már 1559-ben Verancsics püspök Egerben megállapította — állandó veszedelmet jelentett nemcsak Nógrádra, hanem a környező megyékre és városokra is. Ez a létszám — egy 1568—1569. évi kimutatás szerint — a következő volt: Fülek 252, Szécsény 229, Nógrád 208, Salgó 38, Szanda 31, Buják 30, Hollókő 22 fő különböző fegyvernemhez tartozó török zsoldos katona. Vagyis összesen 810 török harcos, akik sorában nincsenek feltüntetve az egy-egy várban, vagy a vár melletti településen lakó, zsoldot nem, de hűbérbirtokot kapott szpáhik, akik számára nézve biztos adataink nincsenek. A viszonylag csekély számú török katonaság uralmat biztosító erejét az magyarázza meg, hogy ezek a várak elsősorban csak támaszpontok, ahová egyegy portyához távoli vidékek török harcosai is összegyűltek. Sikereik másik magyarázata — a soraikban uralkodó fegyelem és mohamedán fanatizmusuk mellett — a szeszes italoktól való tartózkodásuk. Ezzel szemben, ahogy azt 1561-ben Ormányi József Nádasdy Tamáshoz intézett levelében megírta: „az magyarok igen vesznek az nagy lakás [lakomázás, dínom-dánom — B. J.] miatt, mert sohasem lehet az magyar had részegség nélkül, de csak csatára menjen is, azonnal meg kell valahol részegedni". Nem egy csatánk és várunk — pl. Fülek — veszett el a fentebbi ok miatt. Terjeszkedésüket és zsákmányolásaikat nagymértékben elősegítette, hogy a magyar és török földesurak a XVI. században még egyaránt ügyeltek arra, hogy a parasztság kezében ne legyen lőfegyver. A török a fegyverviselést ekkor még az uralma alá hajtott területeken a visszamaradt nemeseknek sem engedte meg. A formális béke ellenére is tehát szinte állandóvá lett a háború. így 1571-ben a Kubinyiak várát, (Vár-) Gedét foglalta el és rombolta le a török a fogságba jutott nemes árulása következtében. A nyugtalan állapot legsúlyo-