Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

„becsületes, megbízható, tehetősebb embert, ahány abban a vármegyében a szolgabíró", hogy azok a porták Összeírása és a kamara nyereség kivetése mellett a jobbágyok köréből történő katona állításokat is intézzék (IV. tc). Ezzel létrehozták a későbbi megyei adókiróvók (dikátorok) tisztét. Mátyás király új politikai berendezkedést célzó törekvéseit is a Zsigmond kori megyei gyakorlat továbbépítésével remélte elérni és elsősorban a visszaélések megszüntetésére törekedett. Ezért az 1458. évi VI. tc elrendelte, hogy csak azdkat a várakat és megerősített kastélyokat nem kell lerombolni, amelyek szükségességét a szolgabírák és a káptalani kiküldöttek írásban igazolják. Az 1471. évi XVI. tc. elrendelte, hogy az ispánok, alispánok és szolgabírák tisztüket vesztik, ha a jogtalanul elvitt jobágyot a szokásos bírság behajtásával nem „vezetnék vissza" eredeti földesurához. Súlyos és nem mindig közmegelégedést kiváltó feladatok teljesítése hárult a szolgabírákra és ezért tisztüket nem szívesen vállalták. 1478-ban tehát törvénybe iktatta a király (IX. tc.) hogy „mivel mindenik megyében [vehetjük tehát úgy, hogy Nógrádban is — B. J.] olyan nemeseket szoktak szolgabírákká megválasztani, kikről tudva van, hogy tehetségre és vagyonosságra nézve a többiek mögött állnak, aminek következtében megesik, hogy félelemből, kedvezésből vagy fizetésért igen sok haszontalanságot követnek el", ezért ezentúl szolgabírákul mindenütt csak „derék, érdemes és jómódú embereket kell" megválasztani, miként az Zsigmond király idejében is szokásban volt. Ha pedig a megválasztottak közül bárki is ezt a terhet elvállalni vonakodnék, azt azonnal behajtandó 50 márkára kell megbírságolni. A szolgabírák tehermentesítését is célozta az az 1478. évi intézkedés (V. tc), amely a megyei adó kirovó mellé „egy alkalmas nemest" rendelt, aki köteles „mindazt szemmel tartani, ami a felséges király úrra és magára a vármegyére nézve igazságos", ami a későbbi megyei hadi és házi pénztárosok tisztének csíráit rejti magában- Ugyancsak a szolgabírák tehermentesítését, és az ügyintézés gyorsítását célozta, hogy 1486-ban (VII. tc.) elrendelték, minden vármegyében 10—12 esküdt királyi embert válasszanak, akik a tanúvallatásokat, perbehívásokat, intéseket, birtokbaiktatásokat, határjárásokat és a bírói végrehajtásokat intézzék. Az intézkedés — amit ugyan 1492-ben (LIII. tc.) mint a megye nemeseit terhelőt eltöröltek — hatott a megyei esküdtek későbbi feladatkörének kialakítására. Nagymértékben emelte a megyegyűlések és a megyei törvényszékek tekintélyét, hogy „az ország szűkös helyzetére való tekintettel" 1478-ban 5 évig, vagyis 1483-ig számos megyében, köztük név szerint Nógrádban is szüneteltették a költséges nádori közgyűléseket (1478. VII. tc), amiket azután 1485-ben végleg el is töröltek. Mátyás törvényeiből is kiderült, ami II. Ulászló idején már fékező tényezővé vált, hogy ti. a megyék nemessége a saját kényelmének biztosítása miatt húzódozott a terhet jelentő megyei tisztségviseléstől. Ezért az 1492. évi törvényhozás úgy döntött (XXXIV. tc), hogy a szolgabírói tisztet legalább egy évig kell viselni, és hogy a szolgabíráknak — miként azt már Zsigmond király is elrendelte (1435: II. tc.) — könnyen felismerhető pecsétet kell használniuk, hogy „hitelt érdemlő leveleket" adhassanak. Űjból szabályozták az adóbeszedés XXVI. tc.) és a hivatali eskütétel módját (XXXIII. tc). Az írásbeli ügykezelés terjedését igazolja, hogy 1495-ben (VII. tc.) a perbehívások három vásáron való