Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)

A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)

kikiáltása helyett az értesítés útján valót rendelték el. A köznemesség politikai helyzetének megszilárdulását jelenti, hogy 1495-ben újból megerősítették (XV. tc.) azt az 1486. évi rendelkezést (LXXX. tc), hogy érvénytelen minden az ispá­nok és a megyei hatóság hatalma alóli mentesség. Ugyanekkor kimondták (XXIX. tc), hogy azokban a vármegyékben, ahol a törvényszék régi helyét meg­változtatták, azokat szokásos helyeikre vissza kell helyezni. Ez az intézkedés fo­kozatosan a megyeszékhelyek kialakításához vezetett. A megyék területi épségének helyreállítását célozta, hogy 1500-ban (XXVIII. tc.) elrendelték: a megyei hatóságok beleegyezése nélkül más megyék­be kebelezett községeket vissza kell csatolni az eredeti megyéjükbe. Ez az in­tézkedés Nógrádot is érintette. Pl. 1461-ben Mátyás király Országh Mihály és Losonczi Albert kérésére Gömör megyéből Nógrádhoz csatolta Cered, Hidegkút, Öbást és Borosznok falvakat. Ezek közül csak az utóbbi került vissza Gömör­be, tehát a többiek idekerülése az érdekelt megye jóváhagyásával történt. Való­színű, hogy ez volt a helyzet Pest megyével a Báthoriak bujáki uradalmához tartozó Tóalmás, valamint Hont megyével a Szobi Mihály birtokában levő Szob esetében is, míg Százd és Vece már most visszakerült Hont vármegyébe. Ekkor kerülhetett a Balassák kékkői uradalmához tartozása címén Balassagyarmat is — most már véglegesen — Hontból Nógrád vármegyébe. Döntő fontosságú az alispánoknak a megye nemesei közül, azok beleegye­zésével való ispánok általi kiválasztását megkövetelő — Nógrádban különben a már régtől fogva kialakult helyi gyakorlatot szentesítő — 1504. évi II. tc, amely a köznemesi párt nyomására az 1486. évi LX. tc. továbbépítéseként jött létre. Ez a kettő együtt a feudális kori megyeszervezet egyik alaptörvénye, amely az alispán választás XVI. században kialakult gyakorlatának vált alapjává. Ugyan­ekkor számos részletkérdést is szabályoztak. Így pl. meghatározták, hogy a me­gyei törvényszék csak a 100 ft-ig terjedő zálogolási ügyekben (VII. tc), az al­ispán pedig csak a 10 holdig terjedő nagyságú szántóföldek, rétek és erdők ügyében bíráskodhat (VIII. tc). Ennek az országgyűlésnek a végén, 1504-ben történt, hogy a Pestről Budára, a törvények királyi szentesítésére átkelő nóg­rádi követek csónakja viharba került, és közülük Kalondai György és Widffy Ambrus a vízbe fulladt. Az 1385-től 1514-ig terjedő időszak törvényei Werbőczi Hármaskönyvével együtt valóságos „kincsesbányáivá" lettek a késői feudális kori megyeigazgatás­nak és a megyei önkormányzat kiépítésének, valamint a jobb ágykizsákmányo­lás megyeigazgatás körében is megnyilvánuló tényének. 21 A megye mezővárosainak és falvainak életében fontos szerepük volt a köz­ségi bíráknak és esküdteknek. Az 1405. évi I. dekrétum VIII. tc.-e még elég nagy hatáskört biztosított nekik és földesuraiknak az esetben, ha területükön „bármely rendű és rangú, akár egyházi, akár világi embert, valamely jogtalan­ság, kár vagy sérelem érné", és csak az esetben kell a panaszosoknak a megyés ispánhoz fordulniuk, „ha a földesúr vagy bíró vonakodnék igazságot szolgáltat­ni." A falusi bírák hatáskörét és tekintélyét azonban már nagymértékben csök­kentette a II. dekrétum X. tc.-e, amely elrendelte, hogy a jobbágyok összes pe­res ügyében az igazságszolgáltatás elsősorban földesuraikat illeti, és csak akkor kell a megyés ispán, alispán vagy szolgabírák elé járulniuk, ha uraik az igaz­8* 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom