Belitzky János: Nógrád megye története I. 896–1849 (Salgótarján, 1972)
A HONFOGLALÁSTÓL MOHÁCSIG (896—1526)
paraszti sorban élő rétegeit igyekezett leszorítani az adózók, vagyis a kizsákmányoltak tömegébe. — Központosító törekvéseit célozták az 1486. évi törvények, amiket nyomtatásban Widffy Ambrus, Nógrád megye 1486. évi alispánja adott ki a saját költségén. Az 1486. évi LX. tc. értelmében a király nevezte ki az ispánok?" 1-, az alispánokat az ispánok választják ki, de már nem a familiárisaik, hanem a megtye nemesei közül. Az alispánok a megyei bíróság vezetői, amely most már (XXL, XLVIIL, LIII. tc.) azok felett is ítél, akik eddig ki voltak véve az ispánok és más bírák hatósága alól, mert ezek a kiváltságok megszűnnek. Ezentúl a megye gonosztevőt bárkinek a birtokán elfogathat, aki pedig az ispán ítélete ellen alaptalanul fellebbez, kétszeres bírságot fizet. A megyék nemessége kezében hatalmas fegyverré nőtte ki magát ez a törvény, amit az 1495. évi XV. tc. még határozottabban hangsúlyozott. A Jagellók uralma alatt kibontakozó decentralizációs törekvések egyike, hogy a megyei bíróság és közigazgatás vezetője, az alispán személyének kiléte felett a nemesség döntsön, az 1504. évi országgyűlésen (II. tc.) az 1486. évi LX. tc. megerősítésében és kiegészítésében nyilvánult meg. Azzal, hogy az alispánt „semmi alkalommal sem lehet vagy szabad az illető megye nemeseinek beleegyezése, vagy akarata nélkül kiválasztani", elérték, hogy a megye „első embere" székének betöltését már végérvényesen a megye köznemessége számára biztosították, bár még mindig olyan korlátozással, hogy az ispán választ több jelölt közül. Bár a XV. század derekától kezdve a köznemesség egyre önállóbban lép fel, a nemesség jogi szempontból való teljes lezáródása a jobbágyság és polgárság felé csak a Mohács előtti utolsó évtizedekben történt meg és csak 1514ben, Werbőczi Hármaskönyvében, az ún. Tripartitumban került tételes megfogalmazásra. Addig a nemesek mellett úri jogokat gyakoroltak, sőt a politikai életben is részt vettek olyan „birtokos emberek", akik nemes lányt vettek feleségül és ezen a réven szabad földbirtokhoz és nemes atyafisághoz jutottak, vagy mint nagyurak familiárisai uruktól birtokot kaptak, vagy egyszerűen, pénzen vásároltak maguknak nemesi birtokokat. A nemesség ezeknek a „jöttmentek"-ne)k a befogadása ellen erősen tiltakozott. Szemléletük mindinkább hangsúlyozta a „tiszta" nemesi származás fontosságát és a nemesi mivolt bizonyítékának a XV. század végén már nem a szabad birtokot, hanem a királyi oklevélben biztosított nemesi jogot vagy címert tartották. A címeres levelek ez idő tájt terjedtek el, és a királyok birtok juttatása helyett mindinkább címerrel nemesítették meg híveiket. Ez a változás a nemességnek formai lezárását jelentette. 20 A társadalmi mozgás helyi vonatkozásai elsősorban a megyegyűlések és a szolgabírák feladatkörének bővülésében nyilvánultak meg. A megyegyűlések súlyát emelte, hogy 1385-től fogva a megye „közönségének", vagyis a nemesek „universitásának" álláspontját képviselő országgyűlési „követeket" ezeken választották meg. Beleszólásuk az országos ügyekbe szinte évről évre nőtt. Így pl. Zsigmond király az 1404. évi dekrétumát még csak a főpapi és főúri réteget képviselő tanácsosaival beszélte meg, és azt végrehajtás céljából közölte a megyék ispánjaival, az 1405. évi I., ún. városi dekrétumának készítésekor már a
