Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

város és Zagyvapálfalva község államigazgatási egyesítését. Ugyanakkor köszönetét fejezte ki Maróthy Győző tervezőnek Salgótarján város rendezési tervének elkészítéséért. A jóváhagyott egyszerűsített általános városrendezési tervet, mivel annak megvalósí­tása napjainkban is folyik, részletesen ismertetjük. A terv a következő fő célkitűzéseket tartalmazza: A város forgalmi hálózata. A terv úgy módosította a 21. sz. út új vonalszakaszának ki­építését, hogy az a jelenlegi Bajcsy-Zsilinszky út, a Bartók Béla út vonalán, majd pedig a vasútvonal és a Felszabadulás utca között haladva érne el a Salgó utca magasságáig, ott közúti aluljáróval keresztezve a somoskőújfalui vasútvonalat a Vöröshadsereg utcába csatlakozna és a továbbiakban a jelenlegi nyomvonalon haladna ki a városból az ország­határ felé. Ennek az útvonalnak a megépítése, függetlenül a nemzetközi forgalomtól, a vá­ros belső forgalma szempontjából is nagy jelentőségű lenne, mivel tehermentesítené a Rákóczi utat. Ezen, a jövőben kiépítendő 21. sz. úton két körforgalmi rendszerű cso­mópont alakul ki. Az egyik, az ún. déli csomópont a Bartók Béla utcánál (amely azóta részben el is készült), a másik pedig az ún. északi csomópont a Salgó út és a Vöröshad­sereg út torkolatánál. Átmenő forgalmi útként kezeli a terv a jelenlegi Karancs utcát és a Salgó utat. A Ka­rancs utca helyett - a terv szerint - a későbbiekben át kell térni a nagyjából a mai Kővár és Bem utca vonalán megépítendő modern útra, mely a vasútvonalat közúti aluljáróval keresztezi. Ezen az úton lehet kijutni a Rákóczi útra, illetve a városközpontba. A Salgó út nyomvonalát a Kohászati Üzemek bővítése miatt északabbra kell helyezni. Ennek épí­tési munkái már befejeződtek. Amikor a tervezett 21. sz. út megépül, a Rákóczi út helyi forgalmi úttá válik, vagyis olyan útvonallá, mely csak a városrészeket köti össze. A Rákóczi út nyomvonala nem változik, de feltétlenül indokolt, hogy útpályáját a legnagyobb terhelésű városközponti szakaszon kiszélesítsék. A Rákóczi úton a forgalom szempontjából évtizedek óta sok bosszúságot okozó akadály az acélgyári, illetve zagyvarakodói iparvágány sorompós keresztezése. A terv javasolja, hogy amennyiben a gazdasági lehetőségek megengedik, ezen a helyen közúti aluljárót kell létesíteni. Az aluljáró megépítésének műszaki előfelté­tele itt is a vasút pályaszintjének kb. 1,5 méterrel való megemelése. Mindez annál is in­kább indokoltnak látszik, mivel az iparvágány forgalmát nagyban növelni fogja az, hogy a terv szerint azt a FESZI gyárig fogják meghosszabbítani. Üj utat irányoz elő a terv Somlyóbánya-telep felé, hiszen az ún. Sziget-puszta környé­kén a városi tanács nagyobb arányú gyümölcsös telepítését, kertszövetkezet létesítését tervezi, így ez a tervezett út a gyümölcsgazdálkodás célját is szolgálná. Ugyancsak új útra van szüksége Baglyasaljának is. Ezért javasolja az általános terv egy új helyiforgalmú útszakasz kiépítését az egykori tanácsi kirendeltségtől kiindulva Ká­rolyakna-Kővár felé. Ily módon tulajdonképpen körforgalom alakulna ki, melyen ellen­tétes irányú autóbuszjáratokkal lehetne biztosítani a városközpont legrövidebb megkö­zelítését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom