Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A KÖZELMÚLT ÉS A JELEN

tudat gazdasági hasznosítása, és 1947-től új munkaválallók bevonásával a gyáripar munkáslétszámának további növelése vált a fejlődés legfőbb tényezőjévé. A nagyarányú munkaerő kínálat gyakorlatilag lehetőséget biztosított új munkások bevonására. A szocialista iparosítás munkaerőigényét 1950-ig zökkenőmentesen biztosította Salgótarján és közvetlen vonzáskörének munkaerőtartaléka. A Városi Tanács beszámolói 1951-ben már jelzik, hogy egyes üzemekben munkaerőhiány van, „szükségessé vált a munkaerőszükséglet tervszerű és intézményes biztosítása." Salgótarjántól távolabb eső, jelentős agrármunkaerő-felesleggel rendelkező községekben is megindult a munkástoborzás.

5 Ahhoz, hogy a nehézipar országos fejlesztésére, az új beruházásokra megfelelő anyagi erőt tudjon a népgazdaság összevonni, a meglévő üzemek nagy részénél alapvetően a régi technika talaján kellett a helyreállítást és azt követően a termelés fokozását megoldani. Az első ötéves terv ígéretes elképzelésekkel indult, a magyar gazdasági élet minden eddigit meghaladó, gyors ütemű fejlesztését irányozta elő. Az első év, az 1950-es év a várakozást felülmúló sikerrel zárult. 1950 őszén az eredeti tervhez képest átdolgozást nyert az 1951. évi népgazdasági terv. Az MDP Központi Vezetősége és a Minisztertanács a felemelt 195l-es előirányzatokról a következőket állapította meg: „Az 1951. évi népgazdasági terv olyan feladatokat old meg, amelyeket az ötéves terv csak a későbbi évekre írt elő. Az ötéves tervnek ilyen jelentős túlteljesítése szükségessé teszi az ötéves terv felülvizsgálását."

6 A népgazdaság teherbíró képességét, nyersanyagforrásait nem eléggé figyelembe vevő gazdaságpolitika része volt azoknak a hibáknak, amelyeket a proletárdiktatúra létrejöttét követő forradalmi lendület megtorpanását előidéző személyi kultusz okozott. A felemelt ötéves terv célkitűzéseinek végrehajtása során egyre több jel utalt arra, hogy a célok elérhetetlenek. A feszített tervek teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges volt a salgótarjáni nagyüzemek némi korszerűsítése. Az Acélárugyárban 1951-ben a szén elosztásának és tárolásának egyszerűsítésere 1000 tonnás bunkert és hozzá csatlakozó drótkötélpályát létesítettek, felépült a darucsarnok, a huzalrakodó, a huzal- és lágyítóüzem közötti vasszerkezetű rakodócsarnok. 1953-ban elkészült az 1000 m

3-es vasbeton víztároló.

7 A Salgótarjáni öblösüveggyárban 1951-ben felépült a központi laboratórium, majd 1952-ben a VI. és VII. sz. Imag-rendszerű kádkemence, 1954-ben pedig a IV. sz. fehér kádkemence hutacsarnoka, korszerű fürdő és étkező

8

. Az 1948-cal meginduló helyreállítási építkezéseket 1952-53-ban a Vasötvözetgyárban is további beruházások követték, 22 millió forinttal három új kemence létesült.

9 A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban, mai nevén Zománcipari Művek Salgótarjáni Gyáregységében, 1949-ben kezdték el az 1951-ben részlegesen üzembe lépő, 1954-ben teljes átadásra kerülő új öntöde építését. Abban az időben a 18,5 millió Ft beruházással készült öntőcsarnokkal a salgótarjáni gyárban volt az ország egyetlen gépesített öntödéje.

10 A nagyüzemek egyegy részlegében végrehajtott rekonstrukciók részben a termelési technika fejlődését, ezáltal a termelés növekedését, részben a gyártmánystruktúra korszerűsítését eredményezték.