Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A FELSZABADULÁS ÉS A NÉPI DEMOKRATIKUS FORRADALOM GYŐZELME SALGÓTARJÁNBAN: 1944. DEC. 25-1948. (DR. MOLNÁR PÁL)

pénztárak. Felmerült a gyári dolgozók vásárlási szövetkezetének megalakítására vonatkozó elképzelés.

73 1946. december 1-i hatállyal a Rimamurányi Rt. salgótarjáni üzeme állami kezelésbe került. Ezzel döntő változás következett be az Acélgyár történetében. Az illetékes szervek döntését Apró Antal, a Magyar Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja nagygyűlésen ismertette. Az üzem dolgozóinak, továbbá a város politikai és társadalmi vezetőinek jelenlétében tömeggyűlésen ismertette az intézkedés jelentőségét, fontosságát, a gyár további fejlődésére és a munkásság életszínvonalára előreláthatóan pozitív irányú hatását. Beszédében kifejtette, hogy várakozással tekint a Nehézipari Központ Salgótarjáni Üzemegységének eljövendő tevékenységére, majd bejelentette, hogy a gyár élére munkásigazgatót neveznek ki január 1-vel. Mekis József lett az új igazgató. Megérkezésekor, amikor befelé igyekezett a gyárba, érdekes epizód zajlott le. Odament hozzá egy öreg munkás és megkérdezte tőle, hogy kicsoda és mit fog csinálni a gyárban? „Én a NIK-től jöttem" válaszolta Mekis József. „- És most már a NIK úr fogj a igazgatni a gyárat?" „Igen". Erre a válaszra az öreg munkás kétségbeesve ment Rusznyák Lajoshoz, a szakszervezet elnökéhezés szemrehányóan mondta: „Látod, Lajos, mondtam én tavaly, hogy osszuk szét a gyárat, amíg lehet. Most itt van NIK úr és mindent elvisz tőlünk". Az eset az öntudatos munkások körében igen nagy derültséget keltett. Ugyanakkor e körülmény - hacsak a felszínen is - mutatta, hogy igen sokan nem értették meg az államosítás jelentőségét. Akadtak szép számmal viszont olyanok is - főleg politikai munkások akik az államosítás tényét túlbecsülték. Azt gondolták, hogy a problémák, amelyek a tőkések időszakában halmozódtak fel, szinte egy csapásra megoldódnak. Voltak egyes munkásrétegek viszont, akik a reális lehetőségeket nem mérlegelve, irreális követelésekkel léptek fel. Különösen súlyos zavarokat okoztak az egyes demagógok által előtérbe helyezett élelmezési és bérezési problémák. Ennek következtében egyes munkások olyan jogokat akartak maguknak, amelyek csak a bányászokat illették meg. Követeltek például, hogy bérük színvonalát a budapesti nagyüzemekkel azonos szintre emeljék fel. Ugyanakkor nem akartak lemondani az ingyenes lakás, fűtés, világítás stb. kedvezményekről, amelyeket kaptak, és amelyek valójában kompenzálták a névleges béreknél mutatkozó különbségeket. Az év közepén, 1946 júliusában, e problémák rendezetlenségéből a dolgozók és a gyárvezetőség között konfliktus keletkezett. A problémákhoz járult az a körülmény is, hogy ekkor került sor a gyári munkások jegyes kenyéradagjának - amely eddig a bányászokéval volt azonos - csökkentésére. A kialakult feszültséget még tovább fokozta, hogy a dolgozók tudomására jutott, hogy a gyár élelmiszerüzletének raktárában elég tekintélyes mennyiségű liszt van felhalmozva. Két munkásnő és Barta János főbizalmi ezt a körülményt arra használták fel, hogy a kolóniában lakó munkásfeleségek és gyári dolgozók között nyílt elégedetlenséget szítsanak. Küldöttséget menesztettek a gyár igazgatójához, hogy tiltakozzanak a kenyéradag csökkentése ellen és követelték a raktáron lévő liszt szétosztását. A gyár igazgatója a liszt szétosztását megtagadta, mivel tudomást szer-