Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

A FELSZABADULÁS ÉS A NÉPI DEMOKRATIKUS FORRADALOM GYŐZELME SALGÓTARJÁNBAN: 1944. DEC. 25-1948. (DR. MOLNÁR PÁL)

zett arról, hogy a városi lakosság közellátási gondjai még súlyosabbak, s ezért a raktáron lévő lisztet a közellátásnak kívánta átadni. A kérdés megoldatlansága és a demagógok által szított hangulat következtében a munkások a termelést abbahagyták. A félrevezetett és felizgatott dolgozók rögtönzött gyűlést tartottak, ahol előadták követeléseiket. A gyűlés határozata értelmében a munkások által megválasztott küldöttséget a budapesti NIK központba küldték, hogy ott folytassanak tárgyalásokat a kérdés megoldására. Mivel az igazgató nem értett egyet a gyűlés határozataival, sem a küldöttség Budapestre történő menesztésével, ezért őt szabályszerű háziőrizetbe vették. Elfoglalták a telefonközpontot és oda a gyűlés által megbízott ügyeleteseket állítottak. Az igazgatónak azonban sikerült az incidensről értesíteni Oczel Jánost, az MKP megyei bizottságának titkárát, aki karhatalom igénybevételével kiszabadította őt a fogságból. Mekis József rögtön Budapestre utazott, hogy helyzetét tisztázza a NIK illetékes vezetői előtt. A küldöttség által előadott panaszok és a gyár igazgatójának tájékoztatása alapján az MKP Központi Bizottsága szükségét látta annak, hogy a gyár munkásaival a helyzetet tisztázza. A gyűlésen - amely igen viharos hangulatban zajlott le - jelen volt Gáspár Sándor, a Szaktanács kiküldötte, Nógrádi Sándor, az MKP Központi Bizottságának és a kormánynak képviselője, továbbá Oczel János, az MKP megyei bizottságának titkára is. A Budapestről kiküldött előadókat elkísérte Hazai Jenő, az MKP Központi Bizottsága Szervezési Osztályának munkatársa is.

11 Nógrádi Sándor „Történelmi lecke" c. könyvében a következőképpen emlékszik viszsza az eseményekre: „Több, mint 2000 munkás gyűlt össze a gyár udvarán. Részt vett a gyűlésen Mekis József elvtárs is, aki akkor az Acélárugyár igazgatója volt. Alighogy a főbizalmi megnyitotta a gyűlést, mintegy 200 munkásasszony megjelent a gyár rácsos vaskapuja előtt és éktelen zajjal követelték, hogy engedjék be őket. Végül is betörték a kaput, betódultak és körülvették a szónoki dobogót. A főbizalmi elmondta, hogy miről van szó, lehurrogták; engem nem hallgattak végig, Gáspár Sanyi barátomat sem. A munkások közbekiáltottak és nyugtalankodtak, mégis az volt a benyomásom, hogy ők nem akartak zűrzavart. Az asszonyok azonban engesztelhetetlenül lázongtak és dühösen kiabáltak ránk, sokkal hangosabbak és fenyegetőbbek voltak, mint a tízszer annyi férfi. Őszintén szólva nem tudtam, nem fognak-e bennünket - Gáspár Sanyit, Mekist, Oczel János megyei párttitkárt meg engem, akik egy csoportban álltunk a nekidühödt asszonyoktól körülvéve - meglincselni. Megtörténhetett volna. Használt az ügynek, hogy keményen álltuk az ostromot. A gyűlést be kellett rekeszteni, de azért az asszonyok nem hagyták abba a lázongást. Nem tágítottak. Kiabáltak, mi pedig nyugodtan álltunk és hajtogattuk a magunkét, hivatkoztunk az ország érdekeire, arra, hogy az újig, akárhogy is ki kell tartani. A férfiak visszamentek a műhelyekbe. Mit mondjak, jó félórát tartott, amíg az asszonyok lecsillapodtak és elkezdtek szétszéledni, hogy hazamenjenek éhes gyermekeikhez. Nem adtak igazat nekünk, de azért lassanként felülkerekedett a józanság bennük".

75 A gazdasági kérdések miatt kirobbant konfliktust sikerült lecsendesíteni, sokkal nehe-