Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

szövetkezet keretébe tartozó Salgótarjáni Hitelszövetkezet igazgatóságának, az igazgatósági elnöki székbe való bekerülésekor meg is állapította a helyi lap cikkírója, hogy Szilárdy bekapcsolódása a közgazdasági életbe csak hasznára lesz a teljesen keresztény pénzintézetnek."

30 A földbirtokosok különben, ha közvetlenül nem is, de közvetve jelentős mértékben tudták gyakorolni - korszakunkban is - befolyásukat a város lakosságára: mégpedig elsősorban a parcellázások révén, melyről a későbbiekben még lesz szó. De próbálták fenntartani a régi földesúri-kegyúri jogaikat is, igaz, ez az anakronisztikus törekvés már inkább visszatetszést váltott ki. Még Förster polgármester is megütközött, mikor salgótarjáni tartózkodásának első évében a hagyományos ceremóniával és külsőségekkel megrendezett úrnapi körmenet alkalmával - természetesnek tartva, hogy, mint a város első polgára, - a baldachin mögötti első helyen kívánt vonulni, egy idős hölgy erélyesen félretolta és ő foglalta el az első helyet. Mint később megsúgták neki: ez volt Lubyné, a templom kegyurának a képviselője.

31 Mindezek a jelenségek azért is visszatetszőek, mivel a város lakosságán belül - mint láttuk a bemutatott adatokból - az ipari munkásság számaránya igen magas volt. Ezt a tényt a város vezetői sem leplezték, sőt vezércikkekben és fellengzős szónoklataikban nem is mulasztották el Salgótarjánt munkásvárosnak, a „munka városának" nevezni. Ennél többet azonban nem tettek. Láthattuk, hogy a reprezentációban, a külsőségekben, a mutatós „közéletben", mely a társadalmi élet felszínét jelentette, csak egy szűk csoporté és a hozzá idomulni akaró kispolgári rétegé volt a vezető szerep. A város életét azonban nem ezek a jelenségek határozták meg döntően, hanem annak a széles tömegnek mindennapi élete, mely a lakosság túlnyomó többségét adta, vagyis a munkásosztályé. A munkásság és egyáltalán a dolgozó rétegek életviszonyainak, döntő eleme a munkával szerzett munkabér igen kedvezőtlenül alakult a két háború közti időszakban, érdekes azonban, hogy a város nagyüzemeinél más és más mértékben. Sok igazság volt abban a megállapításban, hogy Salgótarján tagolt városképe, a bányai, a Hirsch és az üveggyári, valamint a Rimamurányi városrész tulajdonképpen a magyarországi kapitalizmus három korszakát mutatta: a bánya telepei a kapitalizmus kezdő koráról beszéltek, mely itt csak úgy, mint másutt, nem igen terhelte magát szociális aggodalommal és gondokkal; az üveggyári és a Hirsch kolóniák a századforduló átlag kapitalista gondolkodásmódját fejezték ki, amely az ország végein még annyira sem igyekszik szociális látszatokat mutatni, mint pl. Budapesten. A Rimamurányi városrész annak a fejlettebb, 20. századi kapitalizmusnak az arcát mutatja, amely nemcsak azzal törődik, hogy a jelenben legjobban kihasználhasson anyagot és embert, hanem a jövőt is igyekszik biztosítani. A Rimának volt „társadalompolitikája. Tudták, hogy az üzem nemcsak gépekből áll és anyagokkal dolgozik, hanem emberekből is áll és emberekkel is dolgozik." Ha tehát biztos akar lenni a dolgában, akkor „nemcsak nyersanyagot kell biztosítania magának, nemcsak tárnákat kell ásatnia a szénrétegekig, nemcsak saját villanytelepet és saját vasútvonalat