Salgótarján története (Salgótarján, 1972)
SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)
merte a vasútépítésre irányuló kérés jogosságát, csak pénzügyi okokra hivatkozva odázta el annak megvalósítását. így aztán, néhány évi szünet után 1937-ben újra felelevenedett a kérdés, a minisztérium meg is adta az engedélyt az előmunkálatokra. Egy budapesti mérnök el is készítette a terveket, de ez kiigazításra szorult, így a tervezés elhúzódott, mígnem 1939-ben, a háború kitörését követően a kérdés teljesen lekerült a napirendről. 16 Ennek ellenére történt előrelépés a közlekedési viszonyok megjavítása terén. 1929 hozta meg a nagy változást: megindult a menetrendszerinti autóbuszjárat Salgótarján és az akkori megyeszékhely, Balassagyarmat között. Az első induló járat naponta egyszer fordult a két város között, reggel 6-kor indult Salgótarjánból, a menetideje 2 óra 31 perc volt. A viteldíjat 5 pengőben állapították meg, 17 ami meglehetősen magas összeg volt és nem nagyon tette lehetővé akárkinek, hogy megtegye ezt az utat, inkább csak a tisztviselőknek vált könnyebbé, hogy a megyeszékhely hivatalait megközelíthessék. A MA VART még további járatokat is megindított, így pl. Somoskőújfalu és Litke viszonylatában. Ezzel némileg feloldódott az az elzártság, amely Salgótarjánt jellemezte addig az ideig. A kérdés megnyugtató teljes megoldását azonban ez a korszak nem hozta meg. Mint ahogy számos más probléma is megoldadan maradt. Ez derül ki végeredményben a város gazdasági életének főbb mozzanataiba való bepillantásból is, mellyel vázolni igyekeztünk azt az alapot, melyen a város 25 éves fejlődésének feltételei megteremtődtek és a lakosság életkörülményei többnyire eredmény nélkül, mint sikerrel alakultak és amellyel meg kívántuk rajzolni azt a hátteret, melynek előterében a hivatalos kormánypolitika a maga elképzelései szerint igyekezett formálni a város arculatát és lakóinak életét. A VÁROS TÁRSADALMA, ALAKOSSÁG ÉLETVISZONYAI Salgótarján már jóval a várossá alakulás időpontja előtt - lakosságának foglalkozási statisztikáját tekintve is - az ipari települések sorába került, mint ezt a korábbi fejezetekben is láthattuk. A két háború közti időszakból rendelkezésünkre álló adatok jól mutatják a lakosság két fő csoportjának létszámát és a helység összlakosságában elfoglalt arányát. Ezek szerint az összlakosság száma (keresők és eltartottak együtt) 1920-ban 1930-ban 15213 16980 ebből a bányászat-kohászat létszáma 4669 2708 a lakosság százaléka 30,7 15,9 az ipar létszáma 5290 7611 a lakosság százaléka 34,8 44,8 Vagyis összefoglalva az idézett két fő foglalkozási ág adatait azt láthatjuk, hogy a város lakosságának 1920-ban 65,5 százalékát, 1930-ban pedig 60,7 százalékát tette ki az ipar területén tevékenykedők számaránya.
