Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN AZ ELLENFORRADALMI KORSZAKBAN: 1919-1944 (SCHNEIDER MIKLÓS)

problémát okozott a gyár vezetőségének, hiszen szemben az acélgyár, sőt még a bánya időnként megnyilvánuló szociális kedvezményeivel is, a Budapesten székelő gyárvezetőség meg sem kísérelte ilyenek bevezetését, a bérezést viszont már jó korán kezdték átalakítani a munkásság kizsákmányolását fokozó akkordbérezésre úgy, hogy 1924-ben a gyár munkásainak már több mint 40 %-a dolgozott akkordbérben. Csak a II. világháború évei hoztak érezhető változást a munkásság viszonyaiban. Ekkor az üzem, mint kizárólag közszükségleti cikkek termelésére berendezett gyár, a hadiipar mellett némileg háttérbe szorult. A munkásgárda megtartása érdekében ezért 1939-ben jelentősen meg kellett emelniök a munkásság bérét és 1940-ben munkásjóléti épület avatására is sor került. Ezen kívül a gyártelepen élelemtárat állítottak fel, mely a munkásokat kedvezményes áron látta el élelmiszerrel. Mindez azonban már nem enyhített a gyár helyzetén: a fokozódó anyaghiány mellett egyre nehezebbé vált a munkaerőhiány leküzdése. 1943-ban sikerült ugyan honvédségi megrendelést szerezniök (siszán, raj kályha, stb cikkekre), ekkor viszont már az elhanyagolt épületek és berendezések rossz állapota gátolta a termelést. A gyár tehát, mint egy előkelő idegen, csak a rossz életviszonyok között élő salgótarjáni munkáslakosság számának gyarapításával „járult hozzá" a város negyedszázados történetéhez. A Salgótarjánt Üveggyár Rés^ve'ny társaság (1932-ig Palackgyár néven) néhány száz munkásával (kiknek száma a 30-as évek végén azonban már az 1000 főt is megközelítette, 1943-ban pedig elérte az 1 800-at) önálló gazdaságpolitikát lényegében nem képviselt, hiszen részvényeinek többségét 1925-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt igazgatósága megszerezte, így azt követően az üveggyár fejlődésének is tulajdonképpen Chorin Ferenc és társai szabták meg a fő irányát. Gyártmányai: a tejes és szifonpalackok, poharak és kancsók már ebben a korszakban a fogyasztók megelégedését váltották ki és a jó minőség jelentős mértékű exportszállításokat is lehetővé tett (1933-ban pl. közel félmillió pengő értékű üvegárut szállítottak az Egyesült Államokba, Angliába, Franciaországba, Olaszországba, Ausztriába és néhány közeikeleti országba) A gyár szakmunkásgárdája az osztrák-magyar monarchia bukása után elvesztette a csehországi és ausztriai utánpótlási lehetőségeket, a létszámot úgyszólván teljesen csak a hazai, kisebb mértékben pedig más európai országból származó, elsősorban bajorországi szakmunkáskínálatból lehetett kiegészíteni. Ez nem kis problémát okozott a gyár vezetőségének, kénytelenek voltak ugyanis viszonylag magas bért fizetni munkásaiknak. Termelési mennyiségüket a háborús évek sem csökkentették, így - szemben az 1927. évi 4 037 185 kg zöld és fehér üveggel - 1943-ban már 17 661 143 kg üveget állított elő a gyár. A város legjelentősebb nagyipari üzemeinek általános jellemzője, hogy az ellenforradalmi rendszer alatt gazdaságpolitikájukat mindig kizárólag a profit szempontjai határozták meg. Hiába nevezte Salgótarján polgármestere a nagyüzemeket a város életét