Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

érte el a tetőpontját. Ebben nagy szerepet játszott, hogy erre az időre már kiépültek a munkások párt- és szakszervezetei, továbbá ekkor érte el a mélypontot az uralkodó osztályok közötti ellentét. Segítették a munkásmozgalom fellendülését az oroszországi polgári demokratikus forradalomról szóló hírek. Salgótarjánban közvetlen szemtanúja is élt az oroszországi forradalomnak, Grabovszky Sztaniszlau, aki a lázadó Cserni Orel nevű hajón szolgált és a forrongás leverése után szökött Magyarországra és Salgótarjánban nyomdászként dolgozott.

108 A megyei munkásmozgalom fejlődésének jelentős állomása volt, hogy Salgótarjánban, a megye nagyipari centrumában 1904-re megalakult a szociáldemokrata párt helyi szervezete. A salgótarjáni pártszervezet élén 1906-ban a következő vezetőség állt: elnök Márer Lajos, alelnök Hinel Pál, titkár Mikita Dániel, jegyző Spitz Zoltán, pénztárnok Gross Gyula, bizalmi férfiak Palojtai Albert, Herold István, Lőwy Lajos, Ungermann Manó, Nóvák Ferenc, Závoda Pál, Fazekas Sándor.

109 A pártszervezetek megalakítása ebben az időben minden formaság nélkül ment végbe. A salgótarjáni pártszervezet segített a környék szociáldemokrata pártszervezeteinek kiépítésében is. Ezt példázza a karancsaljai pártszervezet megalakulása. Tomanicza István, salgótarjáni szervezett munkás a következő rövid levélben közölte a pártszervezet megalakulását: „Ezzel a pár sorral tudatom Weltner elvtárssal (Weltner Jakab a MSZDP központi vezetőségének tagja), hogy a Karancs és környéki bányamunkások kérik, tessék nekik küldeni pártbélyegzőt, mert önállóan akarnak dolgozni. A bélyegző így legyen kiállítva: Karancsaljai Szociál Demokrata Párt. A bélyegző és minden levelezés Kőzik Ferenc bányamunkás címére küldendő. Elvtársi üdvözlettel."

110 A szociáldemokrata szervezetek agitációs munkájuk során küzdöttek az egyesülési, gyülekezési, sajtószabadságért, a 8 órás munkaidőért, az általános, közvetlen és titkos választójogért, május 1 szabad megünnepléséért, a munkások gazdasági, politikai helyzetének javításáért, a nők, a gyermekek védelméért, az állami társadalombiztosításért stb. A parlamenti ellenzék szerepére vágyó szociáldemokrata párt célkitűzései és módszerei és a munkásélet valósága között nagy szakadék volt. A munkás, kit az elnyomás nevelt forradalmárrá, nem értette meg, idegennek érezte a reformokról, békés módszerekről beszélő reformista politikát. A központ és az alapszervezetek között hangvételben is diszharmónia volt. Hivatali hang és hivatalnoki módszer nem egy esetben idegenítették el az alapszervezetek tagságát a központi elvtársaktól. A szociáldemokrata pártszervezés 1907-ig szépen haladt. Az évtized vége felé azonban szinte teljesen leállt. Jellemző erre az, hogy a komoly munkásosztállyal, nagyipari munkások ezres tömegével rendelkező Salgótarjánban mindössze 50 tagsági díjat fizető tagja volt a pártnak. Ugyanakkor Balassagyarmaton, ahol ekkor még egyeden húsz munkásnál többet foglalkoztató üzem sem volt, 180 tagsági díjat fizető tag volt. Az aktivitás csökkenése azonban nemcsak a párttagság létszámában mutatható ki, hanem a rendezvények számában is. 1913-ban a balassagyarmati szociáldemokraták 11 értekezletet és / népgyűlést tartottak, Salgótarjánban már egyetlen értekezlet és népgyűlés sem volt. A nagyipari