Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

basáskodását. Igyekezett felrázni a község közvéleményét. Szinte mindazokkal a kérdésekkel foglalkozott, melyek Salgótarjánban égetőek voltak. Harcolt a polgári iskola felállításáért, a vasúti megállóhely áthelyezéséért, a község tisztaságának megteremtéséért, a patakszabályozásért. A munkások helyzetét úgy mutatta be, hogy az már a fennálló társadalmi rend kritikája volt. Nyugodtan állítható, hogy tükröt tartott Salgótarján társadalma elé. Természetesen a bátor kritikai hanggal kihívta maga ellen a község polgári vezetőinek és Szilárdynak haragját. Jungmannt azonban nem lehetett megfélemlíteni, következetesen vállalta a harcot. Nem anyagi haszonért, hiszen a lap szerkesztése mellett orvosi praxist is folytatott. A lap hasábjain megjövendölte „eljön az idő, mikor igazat adnak nekünk, ez ád most erőt". Jelszava maradt mindvégig: „első a közérdek". Sajnos, a túlerő legyőzte Jungmannt és szerkesztésében a lap utolsó száma 1903. június 28-án jelent meg, tehát alig egy évig tűrtek meg Salgótarjánban egy kritikai lapot. A Salgótarjáni Lapok névleg nem szűnt meg, azonban az első lap szelleme meghalt. Jungmann után a lapot Klein Ármin és Polacsek József szerkesztették rövid ideig, majd a római katolikus egyház szerkesztésébe került. Éveken keresztül a római katolikus egyház káplánjainak, Gröbl Henriknek és Lipthay Edének a szerkesztésében jelent meg. Az új lap szelleme langyos sziruppá vált. Megtöltötte a bankettekről, a közéleti eseményekről szóló tudósítások és pletykák, a rendőrségi hírek és az üzleti reklámhirdetések. Politikai vonalvezetése kimerült a helyeslésben a hatalmon lévők, elsősorban azonban „méltóságos Szüárdy Ödön, őfelsége udvari tanácsosának" dicséretében, akitől azt várták, hogy „ki ennyit tett e városért, támogatni fogja a katonaság elhelyezése iránti kérelmet ... és életünk, vagyonunk, biztonságunk meg lesz óva". A lap főideológusa egy ideig Kúton Benőni néven jelentette meg cikkeit, melyekben a kapitalista társadalmi berendezkedés tökéletessége mellett foglalt állást. Helyet adott az esti imáknak éppúgy, mint a szocializmus elleni támadásoknak, a munkásosztály vezetői rágalmazásának. Elítélte „az istentagadás, a vallástalanság szellemét, a forradalom lázadó lelkét... mely letiporja a szentet, meggyalázza az igazságot, megöli az ártatlanságot". Megígérte, hogy „az istentagadás, a forradalom szelleme ellen teljes szívünkből küzdeni fogunk". A lap a munkásokkal is foglalkozott. „Egy szó munkástársainkhoz" című rovatában szinte adagolta a józan belátást, a változtathatatlanba való beletörődést. Politikai programot is adott a munkásnak, melyet röviden így fogalmazott meg: „ne politizáljunk, munkára emberek, végezzék azt a nemzet vezérei, a munka a népek imádsága". Semmivel sem tért el ettől a Friedler Ármin szerkesztésében megjelenő Salgótarjáni Hírlap, majd pedig a Salgótarján és Vidéke szelleme, melyek csak üzleti vállalkozásoknak tekinthetők.

95