Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

sára, hogy művelődés, kultúra címén mit nyújtottak a népnek, ismertetjük az egyik legnagyobb népünnepély programját. 1902. augusztus 10-én került sor a piactéren a Kossuth-szobor javára rendezett ünnepségre. - Kossuth Lajos szobrát, annak ellenére, hogy éveken keresztül szorgalmazták és különböző szervek, egyesületek gyűjtéseket szerveztek a szoboralap javára, nem állították fel Salgótarjánban, mivel nem gyűlt össze megfelelő pénzösszeg.-A népünnepély, melyre minden „épkézláb" embert meghívtak, a dalárdák - zenekarok „monstre" hangversenyével kezdődött, melyen még Veress Sándorné operaénekes is fellépett. A tömegek szórakoztatását a következő számok szolgáltatták: „panoráma, körkép, póznamászás, lepényevés, zsákbanfutás, sőt még alvó fakír is,... konfetti, szerpentin egész délután, késő estig... Barnum-múzeum s hogy a kacagásnak vége ne legyen, malacberetválás, malac borbély sorsolás, élő automata stb." Mint ahogy a népünnepélyek zárulni szoktak, tánc, éjjel 12 óráig. Közel járt az igazsághoz a Nógrádi Lapok és a Honti Híradó akkor, midőn e népünnepélyt kommentálva lesújtólag nyilatkozott és „bohócelőadásnak" nevezte a népünnepélyt. A komoly résznek számító hangversenyt és operaelőadást pedig „orfeumba való látványosságnak", hol üres, kacagtató kuplékat adtak elő. A lap nem a színvonal miatt intézett támadást, hanem azért, mivel szerinte nem volt méltó a komoly célhoz az ünnepség, mármint a szoboralapra való gyűjtéshez. A Salgótarjáni Lapok azonban kioktatta riválisát és megállapította, hogy a sárga irigység beszél a tudósítóból, „látszik, hogy Balassagyarmat még mindig Mucsa". Sajnos nemcsak a Kossuth-szobor javára rendezett népünnepélyből, hanem a korszak minden megmozdulásából kitűnt a néptömegek mélységes lebecsülése, megvetése.

92 Amilyen gondosan és tudatosan zárta el az uralkodó osztály a művelődéshez vezető utat, ugyanoly bőkezűen nyitott tágra minden kaput, amely a morális k%ülles%tés felé vezetett. Korszakunk képviselő-testületének jegyzőkönyvei tanúskodnak amellett, hogy Salgótarjánban a kocsmák nyitása nem csupán kereskedelmi ügy volt, hanem nagyon is jól átgondolt, politikai célokat szolgált. Szinte megdöbbentő az a buzgalom, mellyel a képviselő-testület igyekezett a község lakosságának ilyen irányú igényeit maximálisan kielégíteni. A gyárak, bányák nyitásával együtt szinte kötelező volt újabb és újabb kocsmákat nyitni. 1894-ben pl. azzal indokolták az eddigi 24 kocsmának 30-ra való emelését, hogy megépült a Keszler-Bőhm-Bauer cég vasöntödéje és gazdasági gépgyára. Már ez a jegyzőkönyv is utal arra, hogy a 30 kocsma nem elég, 32-re van szükség. A következő évben az egyik jegyzőkönyv ezzel a felkiáltással kezdődik: „Sürgős a kocsmák számának a szaporítása!" - ugyanebben az évben vetették el a polgári iskola megalapításának ügyét. A jegyzőkönyvekből az is világosan megállapítható, miért volt ez a kérdés annyira sürgős. A munkásnak a kocsmát szánták, nemcsak búfelejtőnek, hanem egyetlen „művelődési intézménynek". Az indoklásokban nem egyszer szerepelt, hogy Salgótarjánban „oly vegyülék, a műveltség kezdőpontján álló néhány ezer munkásnép van", melynek okvetlen szüksége van újabb és újabb kocsmákra. A politikai célok is egész világos meg-