Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

gye a belügyminiszterhez fordult, hogy a járási főszolgabíróságot Fülekről Salgótarjánba helyezzék át. Az áthelyezést azzal indokolták, hogy a telepeken, a Vasfinomító Gyárban nagy számmal működő külföldi munkások kicsapongásainak megfékezésére és a személy- és vagyonbiztonság biztosítására szükséges a szolgabírói hivatal Salgótarjánba történő áthelyezése. A község vezetői, a bányák igazgatói, a földesurak tudatában voltak, hogy számukra rendkívül előnyös, ha a járási szintű hivatalok Salgótarjánba kerülnek, éppen ezért teljes erejükből támogatták azok áthelyezését. A salgótarjáni képviselő-testületen keresztül ők szorgalmazták az igazságügy-minisztériumnál pl. a királyi járásbíróság, adóhivatal Salgótarjánba történő helyezését is. A földesurak, a társulatok helyiségeket ajánlottak fel a beköltözendő hivatalok részére. 1878. március 28-án Nógrád megye törvényhatósági bizottsága hozzájárult a járási szolgabírói székhely Salgótarjánba történt átköltözéséhez, kikötötte ugyanakkor, hogy a járás elnevezésében változás nem lesz. A szolgabírói lakás bérének fedezéséhez a Vasfinomító és a Kőszénbánya Társaság évi 50-50 forintot adományozott, sőt még Salgótarján plébánosa is felajánlott évi 10 forintot. Nem rossz befektetésnek bizonyultak ezek, a szolgabírák mindenben támogatták a Társaságok „különleges érdekeit." A Salgótarjánban működő szolgabírók a dualizmus korában Plachy József, Martonfalvy Gyula, Szakáll Ferenc, Szecsey Ernő voltak. A főszölgabíróság áthelyezése után megindult a kilincselés a járásbíróság, majd az adóhivatal Salgótarjánba történő helyezéséért. Az első kéréseket ugyan még visszautasították, a XX. századra azonban már mindezek a hivatalok Salgótarjánba kerültek. Ekkor a királyi közjegyzőség felállítását is kéri a község. 1908-ban a megye új szervezeti felosztásával névleg is megszűnt a füleld járás elnevezés és ettől kezdve azt salgótarjáni járásnak nevezték. Lassan, lépésről lépésre vált a község a megyei közigazgatás járási szintű alközpontjává.

66 A községtől teljesen elkülönülten éltek a telepek. A bányatelep legfelsőbb vezetése a bányaigazgatók hatáskörébe tartozott. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. első igazgatója: lovag Zemlinszky Rezső, aki 1861-től kezdve tevékenykedett Salgótarjánban. Nagy szerepe volt a salgótarjáni bányaüzem kiszélesítésében, a Salgótarjánig építendő vasútvonal tervének kidolgozásában. 1885-ig állt a Kőszénbánya Rt. élén. Vezető szerepet töltött be a község igazgatásában is. Utóda Gerber Frigyes bányaigazgató lett, ki rövid ideig vezette a salgótarjáni bányákat: 1889-1897-ig. Gerber váradan halála után átmenetileg Pfaff Gusztáv töltötte be a bányaigazgatói tisztséget 1897-től 1901-ig. Pfaff nyugdíjazása után 1902-től 1918-ig ismét hosszabb időre kapott igazgatót a Bányatársulat, Gerő Nándor személyében. A bányák igazgatói a községben képviselő-testületi tagok, a telepeken azonban szinte senkitől sem korlátozott hatalom képviselői voltak. A bányatelepeken a telepgondnokok tartottak szigorú fegyelmet, hol szinte katonai rend uralkodott, összehasonlítva a községgel ez a telep külső képében, tisztaságában tükröződött is. A legfontosabb fegyelmezési eszköz a munkás elbocsátása volt.