Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

A jegyzőkönyv azonban nemcsak az öntömjénezésnek a levegőjét őrizte meg, hanem a ravasz pénzszerzés különböző módjait is. A képviselő-testület Papp Gyula határozott tiltakozása ellenére is elfogadta pl., hogy Pósa István főjegyzőnek, a vasúti megállóhely létesítése körében kifejtett tevékenységéért ne csak a legmesszebbmenő elismerést adják, hanem 1912. év január hó 1-től kezdődőleg: „nyugdíjalapba is betudandó évi 1200, azaz Egyezer Kettőszáz Korona személyes szolgálati pótlékot". Hiába tiltakoztak többen, hogy a főjegyző semmit sem tett, ami hivatali kötelességéből ne fakadt volna, hogy egy 40 éve vajúdó kérdés megoldásáról volt csupán szó, a főjegyző a fizetésemelést megkapta.

64 Salgótarján hivatalos ügyeinek irányítása a képviselő-testület és a község választott tisztviselői, a bírák mellett a községi tisztviselők, a jegyzők hatáskörébe tartozott. Salgótarján jegyzői a dualizmus korában Papp János, Kósa István, majd Koós Mihály. Kezdetben, az 1870-es években még csak egy jegyzője, később egy segédjegyzője is volt a községnek. Már a jegyzők besorolása idején 1871-ben a salgótarjáni főjegyzőség Nógrád megye legjobban fizetett községi jegyzői állásának számított. Míg a megyében a jegyzők fizetése általában 5-600 forint évente, a salgótarjáni jegyző fizetése már akkor 1300 forintra rúgott. A község fejlődésével növekedett a hivatalos ügyek száma és köre. 1877ben már a régebbi hivatalos helyiségül használt két szoba nem elégséges, különösen az adókezeléssel megnövekedő számviteli munkák megkövetelték, hogy a segédjegyző lakását is hivatalos helyiséggé alakítsák át. Ebben az időben a bíró mellett jegyző és segédjegyző működött. A további növekedés útját jelzi a salgótarjáni községház építése. Az állami anyakönywezetés bevezetése a század végén új hivatalnoki létszám beállítását tette szükségessé. Ezen létszámemelés során mutatták ki az iratforgalmat. Előadták, hogy a főjegyző, aljegyző, adóügyi jegyző már nem bírja az ügyvitelt ellátni, mivel nemcsak a lakosság, hanem a forgalom is rendkívüli mértékben megnövekedett. A jegyzői iroda forgalmának a növekedésére jellemző, hogy 1892-ben 18 681 ügydarabszám, 1893-ban már 20 741 ügydarabszám, 1894-ben 23 613 ügydarabszám született. Kérték, hogy legalább az anyakönywezetésre egy új ember beállítását engedélyezzék. 1912-ben a főjegyző mellett már 3 jegyző, 1 albíró, 1 pénztárnok, 1 községi orvos, 1 közgyám, 1 rendőrtanácsos, 1 ügyész és 4 tanácsos adta a község elöljáróságát. Az előbbiekben már említettük, hogy a hivatalos községi vezetés mindenben a község nagybirtokosait, gazdag polgárait, és a községbe települt nagyüzemek érdekeit képviselte. Az érdekképviseletért a község jegyzői benyújtották számláikat. 1913-ban pl. a Luby-féle földeladási ügy során kipattant, hogy Pósa főjegyző, aki segédkezett Lubynak a bolgárföldek és a kertészkert községi ingatlan céljára való eladásánál, a kertészetet a maga részére szerezte meg és így 50 000 korona jogtalan haszonhoz jutott. A salgótarjáni főjegyzőség - a gazdagok, a hatalmon lévők kiszolgálása - nem jelentett rossz üzletet.

65 A nagyközség a dualizmus időszakában otthont adott járási szintű hivataloknak is. Egyre több járási funkciót betöltő hivatal költözött Salgótarjánba. Már 1868-ban felvetődött a járási főszolgabírói székhelynek Salgótarjánba történő áttelepítése. 1872-ben a me-