Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

A munkabérként kifizetett összegből azonban jelentős levonások történtek, társládára, tüzelőre, szerszámélesítésre, világítóanyagra, szerszámra, párbérre, adóra. 1917-ben pl. a vájárok fizetéséből már mintegy 20 %-ot is levontak különböző címeken. A levonásokat egészítette ki a gyűlölt kártérítés, büntetéspénz, ugyanis a munkás a munka alatt elkövetett minden hibáért, hanyagságból, gondatlanságból, vagy véletlenül történt kárért büntetéspénzt fizetett. A munkás életét döntően határozta meg a kereseti viszonyok alakulása. A munkabér kimutatásokban azonban nem szerepelnek a munka nélkül eltöltött napok, melyek száma esetenként, időszakonként jelentős volt. A salgótarjáni nagyüzemi munkásság életkörülményeire befolyással volt a társláda. A társládaintézményt a munkásmozgalom úgy tartja számon, mint a munkások üzemhez kötésének egyik fontos fegyverét. A társláda ugyanakkor biztonságot is jelentett a munkásnak. A nyugdíj, betegség, rokkantság esetén folyósított segélyek, ha nem is oldották meg a szerencsétlenül járt munkás problémáit, de a viszonylagos biztonságérzetet a munkásban növelték. Ezt egészítette ki a nagyüzemek által fenntartott magazinok, élelemraktárak tevékenysége, hol ugyan a munkás nem kapta olcsóbban az árut, mint a kereskedelemben, de hitelre tudott vásárolni. Salgótarjánban a nők elenyészően kis számban vettek részt a dualizmus időszakában a termelésben. Az iparban foglalkoztatottak közül 1900-ban még csak mindössze 181 a női dolgozó, ebből is 90 önálló iparos (elsősorban varrónők) és csak 91, az iparban foglalkoztatottak 3,9 %-a dolgozott a gyárban. 1910-re a női munkaerők száma is megnőtt, de jelentőssé még ekkor sem vált a női munka, a gyáriparban mindössze 139-en - az összfoglalkoztatottak 5,5 %-a - dolgoztak. A női munkaerő fizetése - mint az a kimutatásból is látható - jóval a férfiak alatt volt. A munkáscsaládok életét elsősorban a női munkaerő kérdése abból a szempontból befolyásolta hátrányosan, hogy családonként a férfi keresetéből kellett az egész család fenntartását biztosítani. Ennek következménye volt, hogy a gyermekeket nagyon fiatalon munkába állították és azokat nagy számban alkalmazták is (nagyon alacsony fizetésért) úgy a bányákban, mint az ipari üzemekben. A salgótarjáni munkásosztály helyzetének elemzése meggyőzően bizonyítja, hogy egy egészen szűk rétegtől eltekintve a munkás csak saját élete, munkareje fenntartását tudta biztosítani. A munkásosztálynak nem volt olyan rétege, mely olyan anyagi felesleggel rendelkezett volna, hogy annak segítségével polgári otthont, lakást, megélhetést biztosítson magának. így a város lakosságának túlnyomó többségét kitevő rétege korszakunkban megmaradt a kolóniák keretei között és nem válhatott egy új városkép formálójává. A munkáscsaládi lakónegyedek helyett Salgótarjánban csak az üzemek által épített telepek gyarmatházainak lakbéreire, vagy a belsőségen, a polgárházak udvarán kiépített szükséglakásokra, nyomortanyákra telt a munkások keresetéből.

57 A munkásosztály mellett a város képének, hangulatának, légkörének formálásában továbbra is jelentős szerepet játszott a parasztság. A századforduló táján, mint arra már rámutattunk, a parasztság összeroppant és 1910-ben már csak 481 ember, az összlakosság