Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

ába tartozók, az átlagmunkások munkabérének 2-3-szorosát is megkeresték, emellett erkölcsi megbecsülésük a gyárakon belül nagy volt, szociális körülményeik rendezettebbek. A telepeken pl. külön mesterlakásokat építettek, ahol munkástársaikhoz viszonyítva jobb körülmények között laktak. A munkásosztály gerincét a szakmunkások, betanított munkások képezték. Köztük is különbséget találunk elsősorban szakmánként és beosztástól függően. Nem tartoztak a szakmunkások közé azok a vidéki segédmunkások, a bányáknál dolgozó uraságinak nevezett külszíni munkások, gyárakban alkalmazott szolgák, akiknek száma elsősorban a századforduló után, a gyáriparban erőteljesen megnőtt. A munkások munkabéréről, kereseti viszonyainak alakulásáról nem lehet egyértelmű képet adni. Függött ez a dualizmus időszakában - bizonyos mértékben - az általános gazdasági helyzettől, de nagymértékben differenciálta azt a munkásnak a termelésben betöltött helye. A viszonylag legmagasabb munkabéreket közvetlenül a kiegyezést követő években fizették, ezekre a munkások mint a „régi szép időkre" emlékeztek vissza. A magas munkabérek tették lehetővé, hogy a külföldi szakmunkások, bányamunkások eljöjjenek a nógrádi iparvidékre. Az 1873-ban kezdődő gazdasági válság időszakát a tőkések a munkabérek leszorítására használták fel. Ugyanakkor, midőn a munkabér jelentősen csökkent, a munkaidő továbbra is 12 óra maradt. A nyolcvanas évektől egészen az első világháborúig, a bérek egy szinten mozogtak. 1880-ban egy vájár 12 órai munkával 1 forint 50 krajcár körül keresett, 1913-ban 3 korona körül mozgott ugyancsak egy vájárnak a napi bére. (A bányaiparban természetesen teljesítménybért fizettek.) Mivel a korona a forint duplája volt, 30 esztendő alatt tehát lényeges béremelés nem mutatható ki. Az életviszonyok azonban rosszabbak lettek, mivel a pénz vásárló értéke ugyanezen időszak alatt valamit csökkent. A salgótarjáni munkások munkabéréről a legátfogóbb tájékoztatást az a megyei összesítés adja, melyet 1910-ben adtak ki. E szerint az összeírt 8 324 férfi és az 1349nőipari munkás munkabére a következőképpen alakult. A férfiak közül mindössze 155-en érték el a heti 50 korona fölötti fizetést; 412 munkásnak volt 40-50 korona fizetése hetente; a nők közül senki sem érte el a 40 korona fölötti heti fizetést. Az ipari munkások zöme heti 6-40 korona között keresett a következő csoportosításban: heti 6 koronát keresett , 342 férfi, 184 nő 6-10 „ 1012 „ 623 „ 10-14 „ 1708 „ 445 „ 14-20 1882 „ 92 „ 20-30 1724 „ 4 „ 30-40 1089 „ 1 „ Mint e kimutatásból is látható, a munkások átlagkeresete férfiak esetében 10-30, nők esetében 6-15 korona között tetőzött.