Salgótarján története (Salgótarján, 1972)
SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)
a község összedűlni és az egész ipari fejlődés semmivé válni". A szénlelőhelyek gazdagsága igazolta a felfedezők számításait és Salgótarján nem jutott a bányatelepek közös sorsára, a pusztulásra. Megmentették ettől - a bányák gazdagságán túlmenően - az időközben kiépülő ipari üzemek. A múlt század végén egyre határozottabban bontakozott ki a gyáripar fejlesztésének tendenciája. 56 Az előbbiekben vázoltuk, hogy milyen tényezők hatására és hogyan alakult ki a paraszti faluból, a lakosság létszámát, életviszonyait tekintve már a városias település nyomait viselő Salgótarján. A község életében különösen három időszak vált döntővé. Az első a kiegyezést megelőzően, a nagyüzemi bányászat megindulása, melynek során a község lett a bányaüzem centrumává és vonatösszeköttetést kapott Budapesttel. A második a kiegyezést közvetlen követően, a bányászat gyors fellendülésének és a vasipar kezdetének időszaka. Végül a századforduló előtti évtizedekben az elért ipari fejlődés eredményeként került sor újabb gyárak (gépgyár, üveggyár) megtelepedésére. A lakosság az ipari fejlődés hatására gyorsan növekedett és negyven év alatt több, mint 14-szeresére nőtt, a századfordulón elérte a 13 552 főt. A későbbiekben azonban a lakosság számszerű növekedése megállt és ez a stagnálás egészen az első világháború végéig tartott. Salgótarjánnak nemcsak fejlődése volt gyors, szinte egyedülálló a magyar ipari kapitalizmus időszakában, hanem társadalmi képe is magán viselte a várost kialakító erők hatását. Nincs egyetlen városa sem Magyarországnak, ahol a munkásosztály, ezen belül a gyári munkások aránya az összlakossághoz viszonyítva oly magas lenne, mint amilyen Salgótarjánban volt a századforduló időszakában. 1900-ban bányászatban és az iparban foglalkoztatottak együttes száma az eltartottakkal együtt 9 876 fő volt, mely a lakosság 72,9 %-át tette ki. Ugyanebben az időszakban az ország fővárosa, Budapest lakosságának csak 42 %-át tették ki az iparban foglalkoztatottak. Még inkább kiemelkedik Salgótarján munkásnépességének nagysága, ha az összehasonlítást Budapest elővárosaival, a köztudottan a magyar ipar fellegvárainak számító városokkal végezzük el. Csepelen az iparban foglalkoztatottak aránya 61,2 %, Erzsébetfalván (Pesterzsébeten) 61,7 %, Újpesten 55,6 %, Kispesten 52 % volt a századforduló időszakában. A vidék nagyipari városai között sem találunk azonban egyetlenegyet sem, ahol a munkáslakosság aránya akárcsak megközelítette volna is a salgótarjánit. A komoly iparral és bányászattal rendelkező Pécsnek csak 39,5 %-ban, Sopronnak 28,9 %-ban, a híres észak-magyarországi ipari centrumnak, Miskolcnak pedig 41,3 %-ban alkották munkások a lakosságát. A Salgótarjánnal azonos, vagy kissé nagyobb nagyságrendű Egerben 24 %, Gyöngyösön 26 % volt a munkások aránya az összlakossághoz viszonyítva. Megyei viszonylatban messze vezetett a jelentős ipari centrum Losonc (40,4 %) és Balassagyarmat (25 %) előtt. Városunk társadalmában tehát már az induláskor abszolút erejűvé vált a munkásosztály szinte kizárólagos többsége. Ehhez hasonló fejlődést Magyarország városai körében sehol sem találunk, csupán egészen kis ipari települések, telepek esetében mutatható ki hasonló arány, mint pl. Ózdon, hol 3 640 lakosból 2 853 (a lakosság 78 %-a foglalkozott a bányászattal és az iparral.
