Salgótarján története (Salgótarján, 1972)

SALGÓTARJÁN A KAPITALIZMUS URALKODÓVÁ VÁLÁSÁNAK IDŐSZAKÁBAN: 1848-1918 (DR. SZABÓ BÉLA)

A felsoroltakon kívül még további 10 községből érkeztek ugyancsak erről a területről bányamunkások. A salgótarjáni bányamunkások tehát erősen behatárolt területről, Liptó és Szepes megye bányavidékéről érkeztek ide. A lakosság nemzetisége szlovák és német. A már „őslakosnak" számító salgótarjáni családnevek - Oravecz, Gajdos, Polyák, Kohut Krajcsi, Jancsi, Jaskó, Müller, Simkó, Targos, Eppich, Kraft, Reppa, Rapi, Krajnák, Kollár, Langer, Gregor, Rizicska, Mráz, Hlaska - őrzik ennek az „új honfoglalásnak" emlékét. Az 1870-es években nem magyar nyelvű a község lakóinak kétharmad része, az 1880-as években érte el a kb. 50%-os arányt. A századfordulón még több mint 3000 idegen anyanyelvű lakosa volt Salgótarjánnak, köztük 1750 szlovák, 817 német anyanyelvű. Feltűnően sok - 350 - az „egyéb nemzetiségű" megjelöléssel összeírtak száma is. A századforduló után meggyorsult a község magyarosodása, 1911-ben már mindössze 617 szlovák 445 német és 94 egyéb anyanyelvűt írtak össze megjegyezve, hogy a 13 726 lakosból magyarul beszél 13 307. Fél évszázad alatt tehát Salgótarján újra magyar lakosságú, magyar anyanyelvű nagyközséggé vált. Ebben elsősorban az játszott szerepet, hogy a kezdetben ideköltözött munkásság jó része az idők folyamán visszatért szülőföldjére és helyükre nógrádi agrárproletárok Özönlöttek a községbe, másrészt a letelepült munkások, illetve utódaik beolvadtak a magyar többségbe. A múlt század közepén még szinte kizárólagosan római katolikus község vallási összetétele is erős változáson ment keresztül 50 év alatt, a római katolikus vallás abszolút többségét azonban megtartotta. 1910-ben a lakosságból 11 188 római katolikus vallású volt, 47 görög katolikus, 9 görög keleti, 1201 evangélikus, 284 református és 1 013 izraelita. A vallási összetétel alakulásából bizonyos következtetéseket lehet levonni a község fejlődésére is. Az evangélikus lakosok száma az utolsó két népszámlálás között mintegy 150-nel csökkent. Ez azt bizonyítja, hogy még a századforduló után folytatódott a szlovák bányamunkásság hazatelepülése. A református népesség emelkedése az utolsó évtizedben magyar ipari munkás és iparos réteg betelepedésére utal, az izraelita lakosság számának közel százzal történő növekedése pedig azt bizonyítja, hogy a kereskedelem a századforduló időszakában még erőteljesebb lendületet kapott. A múlt század hatvanas éveiben meginduló ipari fejlődés hatására felduzzadt ugyan a községben lakók száma. A növekedés az ipar, a bányaüzem fejlődésével szinte arányosan tartott lépést. Ugyanakkor a község rendkívüli tarka képet mutatott nyelv és nemzetiségi szempontból. Negyven év kellett ahhoz, hogy a Salgótarjánban munkát keresők otthont is találjanak itt. Salgótarján képe, a kopár dombok, a csúnya vízmosások, a dombokon elhelyezkedő, állandóan égő, füstölgő salakhányók, a völgykadant elborító fojtó füst, mint ahogy Salgótarján az egykorú leírásokból elénk tűnik, nem siettették a letelepülést. Az esztétikai okon kívül azonban elsősorban komoly gazdasági megfontolások akadályozták a lakosság végleges megtelepülését. A bányák nyitása után évtizedekig várták az itt élők-elsősorban az iparos, kereskedő népesség -, hogy „mikor fog a szén kifogyni és az üregek beomlásával