Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)

idején a résztvevők egymás cikkeinek gyártására ne rendezkedhessenek be. A Budapest—Salgótarján Rt. viszont a WM-mel kötött különmegállapodás alapján kiharcolta, hogy az árak megállapításánál, illetve a fuvardíjak elszámolásánál a sagótarjáni gyár ne kerülhessen hátrányos helyzetbe.

138 A kartell a versenyt nem küszöbölte ki, sőt tovább élezte a kartellizált és a kartellen kívül maradt vállalatok között. Ez utóbbiak közé több jelentős cég tartozott: a Hoffherr—Schrantz, a mosonmagyaróvári Kühne-gyár, a Fuchs és Schlichter Rt. Kívül maradt a kartellen a MÁVAG, amely a jó nevü „Jobbágy"-kályhát gyártotta és számos más vállalat.

1

''" Hasonló volt a helyzet a többi kartellizált gyártmánynál is. Az 1924. évi vámtarifa-rendszer jelentős védelmet nyújtott a hazai iparnak, de a külföldi cégek versenyét nem küszöbölte ki teljesen. A kereskedelmi öntvény ára olyan magas volt, hogy még a felemelt vámok mellett is kifizetődő volt a behozatal. De akadt arra is példa, hogy szétszedett állapotban importálták a kályhát Németországból és azután itthon összeszerelve piacra dobták. A kartellizált cikkek eladása a vasnagykereskedői szindikátusokon keresztül bonyolódott le. A vállalat nagy gondot fordított a salgótarjáni gyár valamennyi termékének forgalomba hozatalára. Az „Email" zománckereskedelmi Rt., amely eredetileg a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekkörébe tartozó füleki zománcedénygyár eladási szerve volt, a húszas évek közepétől a Budapest—Salgótarjáni Rt. leányvállalataként működött.

140 Néhány nagy megrendelővel a vállalat közvetlenül tartotta a kapcsolatot. Az egész országra kiterjesztett eladási hálózatban 7, a vasnagykereskedői szindikátushoz tartozó cég és 16 nagykereskedő, valamint 410 kiskereskedő vett részt.

1

'

11 Az áruforgalom gyorsítása érdekében a Nyugati pályaudvarnál külön raktárt tartottak fenn a salgótarjáni gyár áruinak, s innen szállították a budapesti, a dunántúli és a Duna—Tisza közötti megrendelőknek.

1/|2 A salgótarjáni gyár termelése a húszas évek elején jelentősen emelkedett. Az anyagbeszerzési nehézségek a csehszlovákiai vasércbányákkal kötött importszerződések megkötése után csökkentek, s 1922-ben a gyár megrendelései már úgy felszaporodtak, hogy a termelési kapacitás csak a munkáshiány — elsősorban az öntödei szakmunkások hiánya — miatt nem volt tovább emelhető. Az 1921/22. üzletév nyeresége is megközelítette az utolsó békeévekét. A növekvő termelés költségeinek fedezésére, az alapanyagimport fokozására, nagyobb összegű tőkére volt szükség, ezért 1921—1922-ben, majd 1923-ban ismét alaptőkeemelést hajtottak végre. 1924 után az ország gazdasági helyzete stabilizálódott, a pénzügyi stabilizációt azonban bizonyos fokú üzleti pangás követte. A kialakult piacviszonyok a vas- és gépipari vállalatok között is kiélesítették a versenyt. A nagyvállalatok a békés termelésre álltak át, és miután a vámvédelmi törvények a külföldi cikkek behozatalát megnehezítették, mohón rávetették magukat a szabadabbá vált belföldi piacra. Élen járt a mohóságban a csepeli WM gyár, amely „mindent gyártott", s kíméletlen üzletpolitikájával a kisebb gyárakat ki akarta