Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)
Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)
szorítani a piacról. Nem maradtak ki a versengésből a többi nagyüzemek sem. A salgótarjáni gyártól az egyik legnagyobb megrendelőt, a MÁV-ot a MÁVAG elhódította, majd a kereskedelmi öntvény gyártásában a Diósgyőri Vasgyár lépett fel mint veszélyes versenytárs. 144 A balkáni országok felé irányuló exportlehetőségek majdnem teljesen megszűntek a jóval alacsonyabb árakkal jelentkező német és cseh gyáraknak a nemzetközi piacokon való megjelenésével. Schv/arcz A. és Fiai budapesti üvegnagykereskedő cég által 1893-ban alapított palacküveggyárat 1917-ben a Bihar megyei Feketeerdői Üveggyár Rt. osztrák részvényesei vették meg. Mivel Élesd községet, a Feketeerdő Üveggyár telephelyét a trianoni békeszerződés alapján Romániához csatolták, az említett vállalat főrészvényesei — a Mereur Váltóüzleti Rt. és a debreceni Általános Forgalmi Bank Rt. — a zagyvapálfalvi üveggyár üzemben tartására 1920 decemberében 10 millió korona alaptőkével külön részvénytársaságot alapítottak. 14 '' Az új részvénytársaság elég kedvezőtlen körülmények között kezdte meg működését. A pénz értékének fokozatos romlása miatt az alaptőkét 1921 és 1924 között három ízben kellett emelni. A pengővaluta bevezetése előtt a vállalat részvénytőkéje 200 millió koronára emelkedett. A konjunkturális pénzügyi viszonyokra jellemző, hogy ezzel az anyagi bázissal a vállalat 1923-ban 884,4 millió korona hitel felhasználásával 241,6 millió korona nyereséget ért el. Áru- és nyersanyagkészletének értéke, valamint követelései együttesen 2210,5 millió korona tökét képviseltek. 140 A zagyvapálfalvi bányatelepen 1895-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. által lóistállóból kialakított gépjavító műhely — amely korszerűtlen forgácsoló gépekkel, eszterga- és gyalugépekkel volt ellátva — 1930-ig úgyszóván alig fejlődött. Ezt követően a gépeket fokozatosan kicserélték, a létszámot azonban nem emelték. 1930 után a több helyen elhelyezett, elhanyagolt műhelyek egy részét lebontották és újakat építettek a helyükbe. Korszerűsítették a gépek meghajtását is. A javító-szolgáltatás mellett fokozatosan áttértek a csillegyártásra. A termelői tevékenység megkívánta, hogy új épületeket létesítsenek, de csak 1929-ben fejlesztették az eredetileg csak pálfalvi rendeltetésű munkahelyet a szénmedencét is kiszolgáló központi műhellyé. 147 Az 1922—1923-ban Szátokon létesült cserépkályhagyár edénygyártással is foglalkozott. 1924-ben Romhányba települt, hogy a cserépkályhagyártást fejlessze. A gyár később falburkoló lemezek, épületkerámiák, kőedények, samottáruk készítésére is berendezkedett, és olyan jelentékenyen fejlődött, hogy a hazai cserépkályha-fogyasztás 80%-át kielégítette. Választékos munkájára jellemző, hogy a budapesti Gellért-fürdő pezsgőfürdőjének művészi kivitelű kerámiai munkáit és az akkori időben a legmodernebbül berendezett Vígszínház kávéház falburkolatát is a romhányi gyárban állították elő. 148 A salgótarjáni iparvidék nagy értékű bazaltkőtelepei az első világháború után felkeltették az építőiparban érdekelt finánctőkések érdeklődését. A bankok már a világháború utolsó éveiben számoltak a gépjárműforgalom várható fellendülésével, az országúti közlekedés előtérbe kerülésével és ezzel kapcsolatban az úthálózat kiépítésével. Jól látták, hogy a kőbányák megszerzése
