Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

A második világháború évei (1939—1944)

ki. A kormány a sztrájk leszerelésére — a bányászok követelésénél sokkal alacsonyabb — mindössze 7%-os béremelést rendelt el. Ez azonban nem elégítette ki a bányászdolgozókat és így a sztrájk tovább folytatódott, sőt bizonyos fokig még szélesedett is. A kegyetlen terror és különösen a hihetetlenül rossz anyagi körülmények azonban végül is megtörték a sztrájkólókat. Miután a bányászok élelmiszerkészletei teljesen elfogytak, segítséget sehonnan nem várhattak, kénytelenek voltak felvenni a munkát. A hatóságok a sztrájk letörése után a munkások százait tartóztatták le és állították bíróság elé vagy hurcolták internáló táborokba. Ugyanakkor a nyilasok, akik kezdetben a legmesszebbmenőkig szították az elégedetlenség tüzét és megpróbálták a bányászok nyomorát a saját céljaikra felhasználni, úgy ítélték meg a helyzetet, hogy nem képesek a hatalom átvételére. Mivel „Berlinből sem jött meg a jóváhagyás" a tervezett puccshoz, teljesen elhatárolták magukat, kereken megtagadtak minden közösséget a bányászsztrájkkal, cserbehagyták a tömegmozgalmat.

03 Mindez világossá tette a dolgozók előtt, hogy a nyilasok nem a bányászok nehéz helyzetén akartak segíteni, hanem csupán „átmeneti politikai eszközként kívánták felhasználni hatalmi céljaik érdekében". A megye bányászait azonban a nyilasoknak — az egyes esetektől eltekintve — általában nem sikerült megtéveszteniük. A DOLGOZÓ TÖMEGEK ANYAGI ÉS SZOCIÁLIS HELYZETÉNEK ALAKULÁSA A HADITERMELÉS IDŐSZAKÁBAN Á haditermelésre való áttérés a megye iparában és mezőgazdaságában is bizonyos fokú fellendülést idézett elő. Csökkent a munkanélküliek száma, s különösen a bányákban került sor új munkások beállítására. Sőt, a háborús konjunktúra velejárójaként átmenetileg valamelyest növekedett még a munkások, a dolgozók életszínvonala is. A dolgozó tömegek alapvető anyagi, szociális problémái azonban a munkanélküliség csökkenésével, majd később felszámolásával sem oldódtak meg. 1939 januárjában Losoncon 900 családfőnek és 3200 családtagnak nem volt munkája.

0

'

1 Ha a fentebbi időpontban ehhez a falvak munkanélküliéit is hozzászámítjuk, akkor egyedül a megye „felvidéki" részében 5000 főre tehető a munkanélküliek száma. A megye ipari és mezőgazdasági munkanélküliéinek együttes száma azonban jóval magasabb volt, meghaladta a 15 000 főtNógrád megye dolgozóinak a helyzete a világháború kitörésekor is roszszabb volt az országosnál. A nagy munkanélküliség az ipari és mezőgazdasági tőkéseknek lehetővé tette, hogy az országos átlag alatt határozzák meg a munkabéreket. Az amúgy is alacsony bérű munkásokat külön sújtotta, hogy Salgótarjánban és a bányatelepeken a piac gyengén ellátott és nagyon drága volt. A főispán 1940-ben — titkos jelentésében — a dolgozók helyzetéről az alábbiakat írta felettes hatóságának: „Kétségtelenül megállapítható, hogy a munkásság jövedelmét 15—20%-kal emelni kell, mert a salgótarjáni szénmedenoe munkásai ennyivel keresnek kevesebbet, mint a szomszédos vármegyék ipari te-