Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

működött a megyében. A hét gyógyszertár aligha biztosíthatta a gyógyszerellátást. Nógrád megyében több mint 20 000 emberre jutott csak egy orvos, 12 000 emberre egy sebész és 26 000 emberre egy gyógyszertár. Ezzel az aránnyal messze az országos átlag mögött állt a megye, és ilyen orvosi ellátottság mellett a tömegeket is érintő közegészségügyről beszélni sem lehetett. Az elmaradott egészségügyi viszonyok következtében az időszakonként végigvonuló járványok sok áldozatot követeltek. 1866-ban enyhébb kolerajárvány vonult végig a megyén, mely mintegy 45 községet érintett, az 1800 betegből azonban több mint 50% meghalt. Sokkal tragikusabb volt, és a megye népességi viszonyainak alakulását is kedvezőtlenül befolyásolta az 1873-as kolerajárvány, amikor is több mint 10 000 ember halt meg e pusztító betegségben. A nagy kolerajárvány után kezdett nagyobb gondot fordítani a megye vezetősége a közegészségügyre. A megyei főjegyző 1876-ban javaslatot tett megyei kórház létesítésére. Javaslatát a következőkkel indokolta: „A megye területén csak három kisebb községi kórház van. [A bányatársaság és gyárak kórházai — Sz. B.] A 36%-os országos halandósági számarány mellett Nógrádban az arány rendkívül rossz, 47% .. . Sok vagyontalan szegény betegsége idején minden ápolást nélkülözni kénytelen-.. Javaslom tehát menedékház építését." A közgyűlés bizottságot küldött ki a kórházépítés költségvetésének elkészítésére, de csak 20 év múlva, 1897-ben nyílt meg a megye első közkórháza Balassagyarmaton. A közegészségügy terén jelentős lépésnek számított a körorvosi állások rendszeresítése az 1880-as években. A megye első körorvosai a rónyai körben dr. Schmidt Lajos, a kisterenyeiben dr. Schönfeld Mór, a fülekiben Neumann Henrik, a szakaliban dr. Szíjjgyártó Pál, a busáiban dr. Kacskovics Gyula, a kékkőiben Blau Félix sebész, a vadkertiben Perényi Gábor sebész, a romhányiban Való János sebész, a kosdiban Reinhardt Lajos szigorló orvos, a szirákiban dr. Ehrenrech Lajos, a vanyarciban dr. Linger Salamon és az ecsegiben dr. Nagy János. Az orvosi állás nem tartozott a jól fizetett tisztségek közé. Az ecsegi körorvosi állás pályázati felhívásában olvashatjuk, hogy a javadalom évi 600 forint, melyért a körhöz tartozó Ecseg, Kozárd, Szentiván, Alsó-, Felsőtold, Garáb, Csecse, Jobbágyi, Szarvasgede, Bokor, Kutasó községeket kellett ellátni. Az orvosi körök nagysága, a közlekedési eszközök és utak mostohasága még a hivatása magaslatán álló orvos számára is lehetetlenné tette azonban a betegellátást. A himlő a kanyaró, a vérhas a XIX. században is tovább szedi rendszeresen áldozatait. A nagy járványok elsősorban az iparvidékeken összezsúfolt, legelemibb higiéniát is nélkülöző, szegénységben élő lakosok között pusztítottak. A gyermekek félelmetes betegsége, a torokgyík évről évre visszatért. 1889 októberében Szécsényben pl. alig pár hét alatt több mint 100 gyermek halt meg e betegségben. A nagy magyar népbetegség, a tüdővész évente több mint 1200 embert vitt sírba. A század végére némi fejlődést ért el a közegészségügy: 1900-ban már 25 orvosi körzet működött 55 orvossal, 102 szülésznővel és 25 gyógyszertárral. Az 1897-ben megnyílt balassagyarmati Mária Valéria közkórház mellett 1901ben megkezdte működését a losonci közkórház is. A két közkórház mellett 8