Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

magán, illetve társulati és 15 kis járványkórház egészítette ki a kórházi hálózatot. A megye akkori legnagyobb közkórházában, a balassagyarmatiban 1901ben 1278 beteget ápoltak. A kórházak zsúfoltságára utal az az 1905-ös közgyűlési jegyzőkönyv, mely jóváhagyta a balassagyarmati kórház átalakítását, saját megtakarításból. Az átalakítás indokai között szerepelnek: a kórtermek zsúfoltak, a higiénia követelményeinek alig lehet már eleget tenni, a tbc-s betegek nem különíthetők el, szükség van a központi fűtés bevezetésére és a sebészi műterem átalakítására. A műtétek száma ekkor évi 350—400 között mozgott Balassagyarmaton. Az első világháborúig további jelentős változás már nem történt. 1911-ben is egy vármegyei főorvos, 7 járási orvos vezetése mellett egy városi és húsz körorvos működött (5 körorvosi állás nem volt betöltve), ezeken túlmenően 54 magánorvos, 3 sebész és 167 bába dolgozott a megye egészségügyéért. A köz-, magán- és társulati kórházakban az összes férőhely mindössze 558 volt.

51 A dualizmus korszakában elsősorban közoktatási szempontból jelentős a megye egyházi beosztása. A megye lakossága az 1900. évi statisztika szerint vallási szempontból a következő megoszlást mutatta: római katolikus 72,5%, evangélikus 21,9%, református 1,7%, izraelita 3,9%. A római katolikus egyház egyházügyi beosztása a következő volt: az esztergomi főegyházmegyéhez tartoztak a szécsényi, kékkői és a vadkerti; a rozsnyói egyházmegyéhez a füleki, losonci, mátrai, gácsi, várgedei és a váci egyházmegyéhez az ecsegi, hatvani, nógrádi, romhányi esperesi kerületek. Az evangélikus egyházak a Dunán inneni egyházkerülethez tartoztak, nógrádi egyházmegyét alkotva. A reformátusoknak 4 egyházuk volt: a diósjenői, kosdi. losonci és verőcei, melyek közül a kosdi a Duna melléki, a többi a dunántúli egyházkerülethez tartozott. A megyében 7 izraelita egyház volt: Balassagyarmaton, Füleken, Losoncon, Nagyorosziban, Salgótarjánban, Szécsényben és Szirákon.

52 A megye közoktatásában a legnagyobb változást az 1868. XXXVIII. tc. életbe léptetése jelentette. A kiegyezés előtt az elemi iskolai oktatás teljes egészében az egyházak hatáskörébe, felügyelete alá tartozott, és semmiféle törvény nem szabályozta. A megye 444 lakott helyének (faluk, puszták) 1866-ban mindössze 275 iskolája volt. Az iskolák közül 173 római katolikus, 87 evangélikus, 11 református, 4 pedig az izraelita egyház kezelésében állt. A nógrádi esperesség területén 16 helységnek nem volt iskolája, a gácsi járásban 55 helység volt, iskola nélkül és 1/2—5 óráig tartott az út, míg a gyerekek gyalog az iskolába jutottak. Ennél is rosszabb volt azonban a helyzet az evangélikus egyház nógrádi esperességéhez tartozó községekben, hol 71 falunak nem volt evangélikus iskolája és 1/2—6 óráig terjedt az az idő, míg az iskola nélküli helységekből a gyermekek az iskolába bejuthattak. Ilyen körülmények között általános népoktatásról még csak beszélni sem lehetett. A tankötelesek alig valamivel több mint 50%-a járt egy-két évig iskolába, és a tanulmányi idő az esetek többségében pár hónapig tartott csak. Ennek következményeként a megye lakosságának több mint 50%-a volt analfabéta a kiegyezés időszakában. Az iskolák állapota és felszerelése az előbbihez hasonló szomorú képet mutatott. Az 1861—1864.'években történt felmérések azt állapították meg, hogy a tantermek 1/3-a van olyan állapotban, mely jónak mondható, a másik 2/3-a