Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

alispán (Veres Pálné férje) fontosnak tartották a tanítók képzését és fejlődését. Az iskolaügy elmaradottsága még inkább kiemeli azon tanítói generációk önzetlen fáradozását, akik társadalmi megbecsülés nélkül, valóban „a nemzet napszámosaiként" küzdöttek a megye közoktatásügyének fejlesztéséért, a megye lakossága műveltségének emeléséért. A képesítés nélküli, képzetlen nógrádi tanítók sorában is ott éltek a népükkel együttérző, a falu gondját-baját megosztó, a munkások, parasztok gyerekeit sok szívvel és becsülettel nevelő falusi tanítók százai.

56 A nógrádi tanítóság azonban igyekezett erőit is tömöríteni és szervezetten felvenni a harcot a közöny és a tudatlanság ellen. Már 1869-ben megalakult a Nógrád megyei Központi Tanító Egyesület, melyet 1871-ben követett a Felső Nógrádi Tanító Egyesület. E két egyesületből jött létre 1874-ben a Nógrád megyei Tanító Egyesület. Fő célkitűzése természetesen az uralkodó osztály politikai és kulturális céljainak szolgálata volt, de nagy energiával fáradozott a tanítók képzésén is. Gyakorlati tanításokat, bemutatókat rendeztek, melyekkel módszertani segítséget nyújtottak tanítótársaiknak. A megye XIX. századbeli tanítói sorából Percze Lajos rimóci, Szuhovszky Zsigmond banki, Persze Ferenc Salgótarján kőszénbányai, Kablai István Salgótarján vasgyári, Sztachó József sziráki, Kemény Gábor balassagyarmati, Peres Sándor losonci, Dokupál Lajos losonci, Wagner István balassagyarmati, Mattyasovszky Alajos zagyvaszántói, Gönczöl János Salgótarján kőszénbányai, Vilcsek Gyula kismarosi, Gajdóczky János salgótarjáni, Jaurusz Ferenc balassagyarmati tanítókat kell kiemelni, akik a különböző tantárgyakból tartott bemutató tanításaikkal úttörő munkát végeztek a szakdidaktika fejlesztése terén. A megye tanítóinak többsége komolyan foglalkozott nehéz körülményei ellenére önképzésével, továbbképzésével is. Ennek bizonyítéka azoknak az értekezéseknek, előadásoknak címei és témái, melyek a megye Tanító Egyesületének rendezésében elhangzottak. Példaként említendők meg a következők: „Pestalozzi és Rousseau pedagógiája", „Tegye a tanító előadását érdekessé és figyelemgerjesztővé", „A mese a népiskolában", ,,A szemléltető oktatás fontossága", „Arany, Petőfi költészete a népoktatás szolgálatában", „A nőnevelés korszerű irányelvei". Figyelmük kiterjedt arra is, hogy tanítványaik munkások és parasztok gyermekei. A mindennapi élet követelményeinek megfelelően az iskolákban már ekkor nagy súlyt helyeztek a gyakorlati jellegű ismeretanyag tanítására. Ezt bizonyítják az ilyen címek: „A faiskola és a népiskola", „A szőlőművelés és egyéb jövedelmező gazdasági forrás", „A kézügyességi oktatás célja, anyaga, módszere", „A háziipar tanítása a képző intézetekben" stb. Az egyesület által kitűzött vitatételek is azt bizonyítják, hogy fontos pedagógiai problémák felvetésével igyekeztek szélesebb körű érdeklődést kelteni a tanítóság körében. Az egyesület az 1890-es években pl. az alábbi vitatételeket tűzte ki: „Dűlt, vagy álló írást tanítsunk-e?", „Hallás után, avagy hangjegy segítségével tanítsunk éneket?", „A házifeladatokról.", „Miként helyezzük el növendékeinket az iskolában?". A Nógrád megyei Tanító Egyesület megkísérelte, hogy a tanítók képzését, az oktatás színvonalát egy-két tankönyv kiadásával is segítse. Gondozásában