Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

nevezését. A megyei ellenállás 1906. május 15-én Prónay Mihály alsópetényi földbirtokos főispáni beiktatásával véget ért. Az alkotmány védő 55-ös bizottságot ,,a közéletben beállott nagyhorderejű és örvendetes fordulat" miatt a közgyűlés már feleslegesnek tartotta, működését megszüntette, és feloszlatta.

30 A nagy horderejű és örvendetesnek mondott fordulat pedig az volt, hogy a Wekerle Sándor által vezetett új koalíciós kormányban helyet kaptak a szabadelvűek mellett a volt egyesült ellenzék tagjai is, és közös erővel fáradozhattak tovább a kiegyezés közös ügyeinek fenntartásán. Ez a koalíciós kormány adta át a helyét Khuen-Héderváry és Lukács László rövid miniszterelnöksége után gróf Tisza Istvánnak, akinek miniszterelnöksége alatt vitte bele a magyar úri osztály a magyar népet az első világháborúba. A Kristóffy által megpendített és a szociáldemokraták által követelt általános titkos választójogot pedig sikerült levenni a napirendről. A Wekerle időszakában benyújtott plurális választójogi törvény nem jelentett lényeges változást a választójog kiszélesítésében. Az első világháború előtt a megye politikai életében a legfontosabb kérdés a választójog kiterjesztése elleni küzdelem. E kérdés azonban már nem az uralkodó osztályon belüli, hanem az uralkodó osztálynak az elnyomott osztályok elleni küzdelméhez tartozik, és ezért ott tárgyaljuk." A megye uralkodó osztályának ötvenéves politikája igazolta, hogy a dualista keret fenntartását, az Osztrák—Magyar Monarchia létének meghosszabbítását, mindvégig elsődlegesen fontosnak tartották. A teljes függetlenségről való lemondás, az 1867-ben kialakult helyzetben való megalkuvás határozta meg politikájukat. Ötven év alatt a belpolitikai küzdelmek során több ízben támadták ugyan a kiegyezést, anélkül azonban, hogy annak tényleges megdöntésére anyagi, erkölcsi, társadalmi erőket mozgósítottak volna. A közös ügyek visszatérő támadása csak arra szolgált, hogy elterelje a figyelmet a dualizmus időszakának belső gazdasági, társadalmi nehézségeiről, félrevezesse a közvéleményt és ne adjon teret a valóban megoldásra váró munkás-paraszt-nemzetiségi problémának. AZ URALKODÓ KÖRÖK NEMZETISÉGI POLITIKÁJA Nógrád megye nemzetiségi képe 1869-ben Keleti Károlynak, a tankötelesek nyelvi megoszlása alapján végzett számításai szerint (melyet a későbbi népszámlálások is igazoltak), a következőképpen alakult: magyar 132 938 (67,05 %); szlovák 61 662 (31,10 %); német 3628 (1,83 %); egyéb 41 (0,02 %). A magyar többség mellett tehát erős, mintegy 30%-os szlovák kisebbség élt a megyében. A nógrádi szlovákok egységesen a nyugat-szlovák nyelvjáráshoz tartoztak. A szlovákok túlnyomó többsége evangélikus vallású volt, csak a megye északi részében levő gácsi járásban és a losonci járásban éltek katolikus szlovákok.

3A szlovákság túlnyomó többsége mezőgazdasággal foglalkozott. A kiegyezés időszakában az ipari munkások és agrárproletárok száma még nem volt je6 Nógrád megye története 81