Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

Komoly természetét illetően a Rudi bandája és egy pár vendéglő tanúskodhat a képviselő jelöltről" stb. Ilyen körülmények között az országgyűlési választások ismét botrányba fulladva, választási üzletekké váltak. Szinte minden egyes választópolgárt külön-külön vásároltak meg. A dejtáriak pl. 10—20 forintot, de egyes kiemelkedő kortesek 25--1Ö0 forintot is kaptak szavazatonként. A Latkóczy-pártnak, Scitovszky ellenfelének pl. állítólag 50 000 forintjába került a választás. Egy dejtári kortes, Stibló István tanító levele fényt derít a visszás állapotokra. A kortest nem fizették ki és ezért követelte, hogy „mivel én tisztességesen küzdöttem a párt mellett, egyszersmind azt követelem, hogy a még hiányzó összeget küldjék meg, hogy nem az én, hanem a kocsmárosok költsége kifizetve legyen. Az egész választás költsége Dejtáron 442 forint. A kormánypárt 2000 forint felett fizetett ki. Ha váltómat be nem váltják más útra leszek kénytelen vinni az ügyet." A pénze után futó kortes elszámolása mutatja, hogy az alig száz választóval rendelkező dejtáriak megvásárlására a két párt majd 2500 forintot fizetett ki. Az 1896. évi országgyűlési választásokon az ellenzéki pártkassza nem volt elegendő a választók megvásárlásához és így a kormánypárt győzött. Az ellenzéki jelöltek, Scitovszky János, Andreánszky Gábor, Kelemen Gábor, Balássy Árpád, ifj. Szentiványi Farkas és Wenckheim Ferenc gróf helyett gróf Dégenfeld Lajos, gróf Berchtold Artúr, Sréter Alfréd, gróf Pejacsevich A.rtúr, Látkóczy Imre és Beniczky Árpád szabadelvű programmal kerültek az országgyűlésbe.

19 A választási vereség után a nógrádi ellenzék igyekezett sorait rendezni. Első feladatuk közé tartozott új tagok és ezzel együtt új felajánlási összegek biztosítása. Bebizonyosodott, hogy csak teli pártkassza esetén számíthatnak sikerre. Nagyarányú szervező munkájuk eredményeképpen, melyben a vezető szerepet Hanzély Gyula — szügyi birtokos, Scitovszky rokona — vitte, sikerült a Balassagyarmat környéki nagybirtokosok jórészének támogatását megszerezni. A felajánlási íveken, mint nagyobb összeget felajánló párttagok szerepeltek báró Jesszenszky Sándor, gróf Majláth István, báró Buttler Ervin, Simonyi Dénes, a Prónayak stb. A „párttag urak", azonban megkésve, pontatlanul vagy legtöbb esetben nem fizettek, panaszkodott az ellenzék titkára. A nógrádi ellenzék így állandó és egyre súlyosodó pénzzavarral küzdött, melyet bizonyít az alábbi töredékes levél is: „A váltót most mégegyszer aláírom, de többet nem. -. Egyáltalában nagyon unom már itt a megyében a politikai dolgokat... (aláírás) Dénes." Az ellenzék eladósodása siettette a hatalmon levőkkel történő megegyezésre irányuló folyamatot.

20 A megyei harc során a központi kérdés az volt, hogy a megyebizottságba, a megyei választmányokba és a megyei hivatalokba mindkét párt a maga embereit dugja be. Az ellenzéknek ilyen irányú kísérletei azonban sorra kudarcot szenvedtek, a Bánffy-kormány alatt az erőszaktól és a pressziótól sem viszszariadó megyei, hivatalos vezetéssel szemben. A megyebizottsági tagok alig egyötöde került ki az ellenzék sorából. A sarokba szorított, hitelezőktől sanyargatott ellenzék feladva az osztályszolidaritás elvét, politikai fegyvertárának utolsó fegyvereként bevetette a leleplezéseket. A század végén egyre nyíltab-