Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

ban tárták fel a közéletre jellemző korrupciót, panamát. Megjelentek az első közlemények arról, hogy a főispáni beiktatások alkalmával milyen dorbézolások zajlottak le, hány száz üveg pezsgőt koccintottak el. Nyilvánosságra kerültek az árvaszéki elnök, a tiszti alügyész és a falusi körjegyzők tolvaj lásai, sikkasztásai. A leleplezéseket azonban nem követte felelősségrevonás,, mert mint az ellenzék megállapította: „Nógrád megyében hamu alá van takarva a korruptió izzó parazsa. Egy-egy erélyesebb felszólalás szenzációs leleplezéseket von maga után, a dédelgetett korruptiót azonban takargatja a főispáni tekintély." A támadások zömét a hatalmon levők úgy védték ki, hogy kimutatták, hogy Scitovszky alispánsága idején még nagyobb korrupció volt, még több pezsgőt ittak meg, és még többe került a beiktatás. A húsosfazék mellett ülők megvédték társaikat azokkal szemben, akik csak ott akarták folytatni a korrupciót, ahol amazok abbahagyták.

21 E nyílt kritikai légkör niindenesetre elérte azt, hogy a maga meztelenségében mutatta be az uralkodó osztályt és fegyvert adott ezzel a társadalom elnyomottai számára is. A kor jobb érzésű értelmiségei eljutottak oda, hogy megcsömörlöttek koruktól. Ennek illusztrálására — és mint korképet is tükröző írást — emeljük ki Ivánka István cikkét a Nógrád Honti Ellenzékből: „Általános korruptió. Panama ott, vicinális itt, sikkasztás — agylágyulás mindenütt. Nem pártot vádolok — vétkesek vagyunk mind, mert erkölcsi közönyösségünk, tunyaságunk lábra engedi kapni az erkölcstelenséget. A vagyon ma hatalom és tekintély, azelőtt méghajlunk és hízelgünk és mindent megbocsátunk. — Van pénzed? Nyitva áll előtted minden ajtó és minden út. Bejutsz a kaszinóba és kártyáznak veled. Politikai tekintélyek egy igazgatóságban gescheftelnek veled, magas állásokba juttatnak s ha elmulattad az ország, a szegénység verejtékes pénzét, mindent megtesznek, hogy ne juss a közönséges gazemberek sorsára. Eladhatod magad és politikai szolgálatodat a kisemberek rovására — csak botrány ne legyen belőle — te párbaj, kaszinó és parlament képes vagy... Humanizmusunk is egészen hamis irányt vett. A gazemberekről gondoskodunk, hogy eleget és jót egyenek. Jajj a börtönfelügyelőnek, ha az étel miatt panaszt emelnek a rab urak. De a szegény munkásembereket kiszolgáltatjuk a gazdag vállalkozóknak s míg ezek koplalnak és éhen is halnak, azok kivált még ha az államot is megcsalják, milliomosok lesznek... Míg a közegészség a falun a legsiralmasabb állapotban van a szegény becsületes nép között, a börtönben, ha a gazember köhög, orvosért szaladnak. [Nógrád megyében megyei kimutatások szerint is évente 1200 ember halt meg tüdő vészben. — Sz. B.j Hány becsületes ember kénytelen a legegészségtelenebb kunyhókban nyomorogni át a telet, míg a gazemberek, a rabok palotákban élnek." Ivánka a cikke végén feltette a kérdést, hogy egészséges állapot-e ez és nem beteges érzés-e az ilyen humanizmus? Arra a figyelmeztetésre pedig, hogy a leleplezésekkel legalább a millennium évében nem kellene foglalkozni, azt válaszolta, hogy „ezer esztendő megérdemli, hogy egyszer nagymosást csapjunk. Ne takargassuk, ne simogassuk a korruptiót öreg barátom, irtsuk mindazt, ami nem becsületes. Ez az, amit én akarok." Nemcsak Ivánka István és egykét hozzá hasonló becsületes, jobb érzésű értelmiségi, hanem az ébredező munkásosztály és az elkeseredett parasztság is készült erre < a „nagymosásra".

22