Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

1867-ben már megegyezett és azok megoldásáról egyszer s mindenkorra lemondott. Ugyanilyen magatartást tanúsított a hevesi végzés tárgyalásakor is az ellenzék. Heves megye sem volt hajlandó elfogadni az 1867-es kiegyezés alapelveit; erre a minisztérium elrendelte a Heves megyei határozat megsemmisítését és betiltotta a megyének más törvényhatóságokkal való levelezését. E miniszteri határozat elutasítására tett indítványt Repeczky Ferenc, a nógrádi megyegyűlésen. Balogh Antal, az ellenzék egyik vezérszónoka, a kiegyezés és az uralkodó védelmében elutasította azonban Repeczky indítványát. A Nógrád megyei „baloldal" álláspontját így fogalmazta meg: „olyan végzést mint a hevesi, minden kormánynak, ha kormányozni akar, kasszálni kell és egy megsemmisített végzést körözni nem lehet". A Nógrád megyei ellenzék tehát vállalta azt a szerepet, hogy első legyen a kormány támogatásában, A szatmári levél és a hevesi végzés nem kisebb kérdéseket támadott, mint a közös hadügy, pénzügy és külügy. A „baloldal" megalkuvó magatartásából nyilvánvalóvá vált, hogy az ún. megyei • ellenzék sem vette komolyan a közös ügyek támadását, sokkal fontosabbnak tartotta a kormány támogatását. A kiegyezési időszakban az ellenzéknek amúgy is jelentéktelen szerepe volt. A Deák-párt szinte teljes egészében irányította ekkor még a megye közigazgatási és egyházi apparátusát. A közvélemény kialakításában különösen jelentős szerep jutott a katolikus papságnak, mely egész szervezetével támogatta a kiegyezést és a császári házat.

11 A nógrádi bal- és jobboldal tényleges szerepére az 1869-es országgyűlési választások mutattak rá. E választásokon már mindkét csoport elindította jelöltjeit, anélkül azonban, hogy bármelyik tényleges politikai programot adott volna, illetve a nógrádi élet valóságát érintő egyetlenegy kérdést felvetett volna. A balassagyarmati kerületben Szontágh Pál balközép, Muzslay Sándor Deák-párti. A nógrádi kerületben Prónay István balközép, Huszár István Deákpárti. Az ecsegi kerületben Plachy Tamás balközép és Török Sándor Deák-párti. A szécsényi kerületben Bálás Wilibald balközép, Pulszky Ferenc Deák-párti. A losonciban Beniczky Gyula balközép, gróf Forgách Antal Deák-párti és végül a fülekiben Károlyi János balközép és Kuchinka Ferenc Deák-párti programmal lépett fel. A kizárólag személyi, illetve birtokoscsoporti érdekeket képviselő országgyűlési választások a korrupció, a panama, az ígérgetések, a politikai botrányok színterévé tették a megyét, a választásokat pedig a kabarék színvonalára süllyesztették. Már a megyeháza termében, a választási bizottság összeállításánál megkezdődött a tisztességesnek egyáltalában nem mondható szóharc és alakoskodás, mely „példát" mutatott a megye községeinek. A nógrádi választásoknak szinte természetes velejárói voltak az ital, verekedések, gyilkosságok, karhatalmi erők beavatkozása. Az 1869-es választások alkalmával az italtól felhevült és mesterségesen felingerelt tömeg már a megye székhelyén, a választások megindulásakor is olyan kihágásokat követett el, hogy szükségessé vált egy század gyalogos katona Balassagyarmatra történő berendelése. Gróf Forgách Antal pénzzel igyekezett választóit megdolgozni, 25 000 forintot szánt a korteskedésre és „folyt is hegyen-völgyön lakodalom" a kerületben. A Deák-