Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

párt mellett teljes egészében vonult fel a katolikus papság. Karancsságon pl. ..az iskolában osztották a sertéshúst" s midőn ezt a szolgabíró szóvá tette azzal, hogy az iskola nem „mészárszék" az iskola felügyeletét ellátó esperes azt válaszolta, ehhez a szolgabírónak semmi köze. A 68-as választások tragikusabb események is megzavarták. Mátraszőllősön, ahol a jobboldal legbuzgóbb kortese szintén a katolikus pap volt, a baloldal helyi kortesét a leitatott és elvadított választók agyonverték. E gyilkosságokra vetemedő választási küzdelem azonban anélkül zajlott le, hogy a pártok programját a választók egyáltalában ismerték volna. Az országgyűlési választásokon a jobboldal győzött. A balközép jelöltjei közül egyedül Plachy Tamás jutott be a képviselőházba. A választásokat mindkét párt erkölcstelen módon, meg nem engedett eszközökkel vívta meg. Nógrád megye odáig süllyedt, hogy — még Magyarországon is, ahol a választások majdnem mindenütt hasonló módon történtek — „a korteskedési bűn eredendő hazájának" számított. Az Ipoly c. lap tudósítója szerint 1861-ben még elegendő volt 5—6000 forint ahhoz, hogy egy népszerű jelölt ellenében egy népszerűtlen megválasztható legyen. 1865-ben már 12—15 000 forint, s 1869-ben pedig 30—40 000 forint volt az ár hasonló viszonylatok között. Maguk a választók is jogaikat egyre inkább üzletnek tartották, semmint jognak. Számos községben tervszerűen jobb- és baloldaliakra osztották magukat, mert ha mindnyájan egy pártba tartoztak volna, „felénk se néznének úgymond az urak". Ellenben, mivel két pártra szakadtak, a politikai aréna törvényei szerint mindkét párt kénytelen volt itatni és fizetni. A paraszti választók egészséges ösztönükkel helyesen ismerték fel, hogy Magyarországon nem volt két párt, csak két úri csoport.

12 A két csoport, a megyei jobb- és baloldal közötti küzdelemnek megegyezés vetett véget 1872-ben. A megegyezést az ún. nógrádi botrány vezette be, amikor 1871 novemberében a jobboldalnak sikerült az előre összeállított választási listát a baloldal kijátszásával, határidő előtt, a baloldali megyebizottsági tagok részvétele nélkül elfogadtatni. A jobboldali politikai manőver végsőkig kiélezte a két csoport közötti ellentétet, a minisztérium azonban a baloldal által szerkesztett óvást elutasította és a történteket jóváhagyta. A csoportok közötti harc azzal ért véget, hogy a jobb- és baloldal főemberei írásbeli részletes egyezményt kötöttek az országgyűlési képviselő-választásokra vonatkozóan, és ezt az egyezményt mindkét részről 150 ember aláírta. A baloldal 2, a jobboldal 4 követ választását tűzte ki feltételül. Biztosítékként mindkét párt 80—80 000 forintról látra kiállított váltót tett le. E váltókat a megyei közpénztárba helyezték le, s a felettük való intézkedést a két párt köréből választott becsületbíróságra bízták. Amelyik párt részéről megszegték az egyezményben foglalt pontokat, azok fizettek 80 000 forintot. A megegyezés híre ekkor még országos botrányt okozott. A megye uralkodó körei ugyanis írásban nyilvánították ki, sőt pénz letételével bizonyították, hogy a megyei politika „úri huncutság". Eszükbe sem jutott megkérdezni a választóikat, midőn ezt a megegyezést megkötötték, sőt még a kötelező látszatot sem tartották meg, hanem durván felrúgták a legelemibb demokratikus szabályokat is. A látszatra ekkor még valamit adó országos sajtó elítélte a nógrádi