Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

további engedményre pedig semmiképpen nem voltak hajlandók. Az 1860— 1861-ben megélénkülő népi megmozdulások azt bizonyították, hogy a magyar parasztság tudatában a függetlenség kérdése összekapcsolódott a jobbágyfelszabadítással, illetve a jobbágyfelszabadítás továbbvitelével. E megmozdulások félelemmel töltötték el a birtokosokat és nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy 1867-ben megalkuvóvá váljon az 1848-ban még haladó, liberális középnemesség. 1867-ben válaszút előtt állt az uralkodó osztály: vagy ragaszkodik a nemzet teljes függetlenségéhez — és ennek érdekében kedvező nemzetközi helyzet esetén, vállalja a függetlenségi harc kockázatát, melynek előfeltétele a nagybirtokról, vagy legalábbis annak egy részéről való lemondás —, vagy a kiegyezést keresi az eddigi elnyomóval, megőrzi a nagybirtok sértetlenségét, s ezzel együtt hatalmát, de lemond a teljes függetlenségről. Az osztályérdekek erősebbeknek bizonyultak, mint a nemzetiek, és a magyar uralkodó osztály az utóbbi álláspontra helyezkedett.

1 AZ URALKODÓ KÖRÖK MAGATARTÁSA ÉS POLITIKÁJA A KIEGYEZÉSTŐL AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚIG Nógrád megye 1861-ben még teljesen a Teleki László mögött felzárkózó határozati párt álláspontján állt. Nógrádban is az 1861-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódó parasztmegmozdulások ütötték az első rést ezen a „szívós kuruckodáson", 1861 és 1867 között a megyei középbirtokosok hangulata komoly változáson ment át, s az ellenállás szellemét mindinkább az udvarral történő kiegyezés óhaja váltotta fel. A megyei birtokosokat is érintette az adóés vámpolitikából, a jobbágyfelszabadítás végrehajtásából adódó nehéz gazdasági helyzet. Ugyanakkor az abszolutizmus időszakában meginduló bányanyitási, iparfejlesztési, vasútépítési törekvések szélesebb gazdasági lehetőségek reményével kecsegtettek, melyek azonban csak a politikai, gazdasági viszonyok konszolidációja esetén válhattak valóra. Az 1861-es országgyűléssel kihalt a harcos ellenállás szelleme, melyet bizonyít többek között az is, hogy az Almássy Pál, Nedeczky István és társai által szervezett összeesküvésben már — melybe az 1849-es losonci haditényéről híres Beniczky Lajos is belekeveredett — nem vettek részt. Deák Ferenc 1865. évi húsvéti cikkét azonban, mely újra felvetette a megegyezés lehetőségét, nagy örömmel üdvözölték a megyében. A losonci választókerület 80 polgára pl. 1865 augusztusában képviselői felkérést nyújtott át Kubinyi Ferencnek, volt 48-as és 61-es képviselőjüknek, bár még országgyűlést ígérő királyi leirat sem létezett.

2 A megyében 1861. november 4-e óta nem folyt alkotmányos élet. Az 1861es közgyűlést gróf Forgách Antal, Magyarország akkori kancellárja, a megyei tiltakozás ellenére, cs. kir. csendőrséggel oszlatta fel. 1861-től az ún. provizórium időszakában gróf Dessewffy Károly királyi biztos töltötte be a főispáni tisztséget, alispánokká pedig Pongrácz Károlyt (első), Somoskeői Jánost (másod) nevezték ki az alkotmány teljes mellőzésével. 1865. augusztus 20-án az uralkodó gróf Forgách Antal nógrádi földbirtokost a kancellária éléről me-