Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

gokat, kivévén az egész varmegye hegyes, dombos, ezer változásokkal teljes, *s a' természetnek nem csak minden ajándékaival bőven megáldott' hanem egyszersmind bájoló szépségű vidékeivel, mellyeket a' kősziklás hegy ormokra épült régi várak' omladékai még inkább nevelnek, az érzést és szemet is gyönyörködteti. Egyébiránt a' hegynek kisebb, nagyobb magassága csaknem hihetetlen változást tészen az éghajlatban 's a' földek minéműségében. Így az északi rész, t.i. a' losonci járás majd egészen, a' füleki járásnak felső csúcsa, azaz: a' megyének egy hatoda hideg, zordon, a' növényekre nem kedvező, a' földek itt kövesek, terméketlenek, őszi gabonát ritkán, tiszta búzát sohasem teremnek, hanem csak zabot, kolompért és főzelékeket; a' hegyek vagy kopasz kősziklások, vagy fenyves, bikkes erdőségekkel fedettek. Ellenben a' megyének déli fele a' természet minden javaiban pazarlásig részesült: mert van búzája, bora, szénája, fája, gyümölcse bőséggel, dinnyével, dohánnyal, gesztenyével (Diós Jenő), borral egész kereskedést folytathatnak. Termékenységre nézve a' térségek elsők, de ezek közt szinte nagy a különbség. Ugyan is a' losonci sikeres búzát terem ugyan, de gyakori trágyázást kíván; már a' szécsényi jóval termékenyebb, a' balassa gyarmati homokos lévén, búzára nem kedvező, de rozsot kevés javítás mellett is gazdagon terem; végre a' vadkerti és zagyvamelléki rónaságok fekete porhanyós, homokkal vegyített földekkel dicsekedhetvén, mind búzát, mind más gabona nemet legbővebben szolgáltatnak, 's itt a' mag egy kis gondos míveléssel tízszeresen vissza jön."

28 A múlt század ötvenes éveiben azonban alig-alig jött vissza a tízszeres mag. A háromnyomásos ugart és a trágyázást még csak a nagybirtokosok alkalmazták, a nép sem a föld művelésében, sem a vetésben nem tartott semmiféle rendet. Gépesítésről nemcsak Nógrádban, hanem az egész pozsonyi kerületben sem lehetett beszélni. Legnyomasztóbban azonban, mint azt a források állandóan visszatérően megállapították, a pénz- és tőkehiány hatott: „Ezt nyögi a nagybirtokos és az utolsó napszámos." Az elmaradt mezőgazdaság terméseredményei csak nagyon jó termés esetén érték el magyar holdanként búzából a 15—16, rozsból 15—19, burgonyából 100—120, kukoricából a 30 pozsonyi mérőt. Az esetek többségében azonban — az időjárástól függően —, ennél jóval kevesebb termett. Az állattenyésztésről azt állapította meg Fényes Elek, hogy „szarvasmarha- és lótenyésztésből csak annyit tenyészt, hogy előbb vészen, mint ad el". 1850-ben a megye lóállománya 27 886 db, szarvasmarha-állománya pedig (ökör, bika, tehén) 34 863 db volt. Valamivel fejlettebb mind mennyiségre, mind minőségre a juhtenyésztés. A juhállomány 211 031 db. Juhtenyésztéssel a nagybirtok foglalkozott, a jobbágyok csak az északi vidékek hegyi legelőin folytattak juhtenyésztést. „A sertéstenyésztés — Fényes szerint — szinte főágát teszi az idevaló uraságok jövedelmének, előmozdítván ezt a rengeteg bikkes, tölgyes erdők s a sok kukorica, úgyhogy e tekintetben Nógrádot kevés vármegye haladja felül." Mint e leírás is mutatja, a megyében a múlt század közepén még elsősorban szilaj sertéstenyésztés folyt, melynek nagyon gyakran az volt a következménye, hogy decemberben és januárban még mindig az erdőben makkoltatott sertések rossz termés esetén annyira leromlottak, hogy tömegesen hulltak el.

29