Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

Az 1861-es országgyűlés meghívólevele március 12-én jutott el a megyébe, az arra adott válasz is azt bizonyítja, hogy a megye ekkor még következetes határozati állásponton állt: „Elküldi ugyan képviselőit, de nem tartja törvé­nyesnek mindaddig, míg az V. Ferdinánd által szentesített törvényeket vissza nem állítják.'' Az országgyűlés a régi táblabíró világot felelevenítő választási küz­delemmel kezdődött. A megyében 18 000 férfi rendelkezett választójoggal, a la­kosságnak 10%-a. A választók megoszlása: 11 524 birtokos, 2673 régi jog alap­ján, 629 értelmiségi, 812 mint kézműves nyert választójogot. A balassagyarmati kerületben Madách Imrét, a losonciban Kubinyi Feren­cet, a fülekiben Károlyi Jánost, a szécsényiben Pulszky Ferencet, a nógrádiban Frideczky Lajost és Mayer Károlyt, az ecsegiben Fráter Pált és Bozó Pált jelöl­ték képviselőnek. A választási küzdelmek során számos visszaélés történt a füleki, a nógrádi és az ecsegi kerületekben. Mélyen megbotránkoztató volt az ecsegi kerületben lezajlott választás, ahol Fráter Pállal szemben Bozó Pál, Teleki László sógora lépett fel. Az etetéssel, itatással egybekötött választás eredménye az lett, hogy a Fráter-pártiak Dengeleg községben fegyveres har­cot vívtak a Bozó-pártiakkal, melynek eredményeként a Bozó-pártbeliek közül öten meghaltak, négyen halálosan megsebesültek, huszonötén pedig olyan sú­lyos sebeket szenvedtek, hogy örökre nyomorékokká váltak. Az országosan is nagy port felvert választás egyedül a megyében nem okozott különösebb visz­szatetszést. A megyei közgyűlés vizsgálatot rendelt ugyan el, de a közgyűlés nem tárgyalta a választási botrányt. 25 Messze kiemelkedett ugyanakkor az a mély felelősségérzettől átha­tott képviselői programbeszéd, melyet Madách Imre mondott el választóinak és nyomtatásban is megjelentetett Balassagyarmaton. Madách kitér arra, hogy a választóknak követelniük kell „népképviselőjüktől", akinek kezébe „a hon és saját maguk legszentebb érdekét" teszik le „a nyílt politikai hitvallást". Mivel a politika „az exigentiák tudománya lévén, minden körülményekben ragasz­kodást egy részletes politikai programhoz nem lehet vállalni, anélkül, hogy az adott szó szentsége, vagy a haza java ne veszélyeztessék miatta". Ebből követ­kezően a képviselő önállóságát nem lehet túlzott mértékben korlátozni. Vannak azonban alapelvek, melyekhez való hűséget meg kell követelni. Madách ezen alapelveket a „szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavában summázta. „A szabadságon értem hazám minden beolvasztástól megóvott integritását, saját ügyei s különösen két legnagyobb kincse a nép vére és pénze fölötti rendelkez­hetés jogának minden idegen befolyástól való megőrzését." Egyenlőségen „a törvény előtti egyenjogúságot s minden feudális visszaemlékezések megszünte­tését értem". A testvériségen pedig „a nemzetiségi megbékélést, a nyelvi igé­nyek méltányos tekintetbevétele mellett és a magyar állampolgári jogok és kö­telességek vállalásának feltételével". Midőn választói bizalmát megköszönte, éles előrelátással fejtette ki, hogy az országgyűlésen „nem annyira ragyogó te­hetségekre lesz szükség, mint férfias kitartásra, melyet a hatalomnak sem mo­solya meg nem bűvöl, sem ráncolt szemöldöke nem rettent vissza". Befejezésül egyet fogadott meg: „utolsó lehelletig igyekezni fogok a hazát menteni". Madách politikai programja is bizonyítéka annak, hogy a költő Madách mellett a politikus Madách is számot tarthat a nemzet megbecsülésére, és nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom