Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az önkényuralom évei (1849—1867)
Ezekben a reményekben azonban a nemességnek hamarosan csalatkoznia kellett. A parasztság az alkotmányosság visszaállításától elsősorban a még függő, rendezetlen, a feudalizmusból fennmaradt kérdések rendezését várta. A balassagyarmati cenzualisták kérvényükben pl. azon reményüket fejezték ki, hogy ezentúl úrbéreseknek fogják őket tekinteni. Zichy főispán, aki a cenzualisták földesura volt, hogy népszerűségét növelje, csak olyan ígéretet tett, hogy ha a cenzualistákat majorságiaknak mondja ki a törvény, a fél megváltási díjat elengedi. A megye azonban nem foglalt állást ebben a vitás kérdésben. Ugyanezt a magatartást igazolja az is, hogy a megye minden olyan intézkedést viszszautasított, mely a helytartótanácstól érkezett, nem érvényesült azonban ez az elv a parasztsággal kapcsolatos ügyekben. Azt a helytartótanácsi leiratot, mely Nagyoroszi község lakóinak a tagosítási peres eljárásukban csendet parancsol, a megye magáévá tette és utasította a főszolgabírót annak végrehajtására. 1861-ben a megye parasztsága körében komolyabb megmozdulásokra is sor került. Eszterházy herceg uradalmi főügyésze a megyéhez fordult, mivel a diósjenői lakosság március 16-án a helyszínen összegyűlve, a tagosítás során részükre kimért illetőséget elfogadni nem akarta, hanem ragaszkodott a régi állapotokhoz. A diósjenőiek az új kiosztást úgy akadályozták meg, hogy régi földjeiket azonnal művelés alá vették. Még a református egyház számára kihasított „ebháti" dűlőt is elfoglalták, illetve felszántották. Az egyház és a hívek közötti elmérgesedett viszonyra jellemző, hogy március 17-én a diós jenői lelkész vallomása szerint „az istentisztelet alatt, prédikáció közben, egy része a hallgatóságnak felzúdulván a templomot odahagyta, sőt néhány személy nem átallotta a templomban káromkodni és a lelkész urat sértő szavakkal és szidalmakkal illetni". A megye a diósjenői parasztok ügyében a parasztok ellen foglalt állást. Berki Pált, Bertalan Mihályt, Bernolák Istvánt, Hornos Pált, ifj. Tóth Pált, idősb és ifj. Tuskó Józsefet lefogatta és a megye börtönébe vitette. A diós Jenőihez teljesen hasonló megmozdulás zajlott le Nagyorosziban, oka annak is az uradalom javára végrehajtott tagosítás volt. Berchtold Antalné grófnő szerint a lakosság mind a megyei tisztviselők, mind pedig a volt kiváltságos megyei rend ellen nagyon ingerült volt. Nőtincsen szintén megmozdulásokra került sor, ahol a megye vezetőségét azzal vádolták, hogy a régi állapotokat akarja visszaállítani. A birtokos osztály kizárólag saját osztályérdekeit tartotta szem előtt, még a gondolata sem merült fel annak, hogy a parasztság követeléseivel érdemben foglalkozzon. A márciusban lezajlott forrongásokat pedig azzal magyarázta, hogy azokat Mayer Károly képviselőjelölt izgatásai eredményezték, aki „istentelen módon, oly képzett férfi létére ilyen eszközhöz nyúlt". Mayert felelősségre is vonták. Elítélését a sajtóban így nyugtázták: „most megtanulhatta, hogy az értelmiség ellen nehéz küzdeni és, hogy a nép éretlenebb, mint gondolta". A parasztság követelései azt bizonyították, hogy az 1860—1861-ben a forradalom továbbfejlesztését várta, vagy legalábbis az 1848-as forradalom maradéktalan befejezését. A megye uralkodó osztálya, mely minden további haladásnak gátat igyekezett szabni, egyre határozottabban érezte gyengeségét. E gyengeség érzete, a parasztságtól való félelme a későbbiekben egyik okozójává lett a megalkuvásnak és a függetlenségi elv feladásának. 24
