Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az önkényuralom évei (1849—1867)
forradalmárt választottak meg képviselőnek, e megnyilatkozásával megyeszerté mély megdöbbenést váltott ki. Bármennyire éles és elhatároló volt az a hang, melyet az uralkodó osztály két szárnya, a liberálisok és a konzervatívok a politikai vitákban egymással szemben használtak, valóságban az „úri összetartás", az osztályérdek erősebb volt ennél. Legszebb példája ennek a törvénytelenül kinevezett gróf Zichy Ferenc főispán esete. Midőn nagy vagyona mellett jelentéktelen tiszteletdíjáról (1000 forint) lemondott, ugyanez a megyegyűlés, mely óvást emelt kinevezése ellen, nagy tetszéssel fogadta e gesztusát. Midőn pedig 5%-os kamat mellett 12 000 forintot kölcsönzött a megszorult megyének, teljesen megváltozott vele szemben a hangulat. A beiktatása után pár hétre nem más, mint Repeczky Ferenc, 1849 forradalmi kormánybiztosa nyilatkozott így: „bölcsen vezet a főispán. .. Nógrád megyének még nem volt képzettebb főispánja". 22 Az 1861-ben újra vezető szerepet vállaló megyei liberális középnemesség és a megye parasztságának viszonya azt bizonyítja, hogy az uralkodó osztály már nem vállalta a nemzeti érdekegyesítés 1848-as programját. 1861 januárjában ugyan a teljes egészében volt nemesekből, az úri osztályból álló megyei közgyűlés elsjő feladatának érezte még a parasztság megnyugtatását. Külön bizottság — melyben Madách Imre is részt vett — fogalmazta meg a községekhez kibocsátott felhívást. A felhívás annak bejelentésével kezdődött, hogy a megye az 1848-as alapokon átvette az igazgatást. Odáig elment, hogy a nemesi vezetést az emberi egyenlőségnek szép, a 48-as törvényekben lefektetett kinyilatkoztatásával igyekezett feloldani. „Minden ember, legyen az herceg, gróf, báró, nemes, vagy mint azelőtt mondatott paraszt, minden hivatalra egyforma joggal bír, ha magát arra tanulás, vagy tudományok által képessé tette" — mondja a felhívás. Igyekszik megnyugtatni a parasztokat, hogy „a robotot, dézsmát és papi tizedet, kivéve a szőlődézsmát, hol az megváltva nincs, a törvény örök időre eltörölte és az többé visszaállíthatatlan". Éles határt szabott ugyanakkor a felhívás a parasztság további követeléseinek és nem tett ígéretet a megoldatlan kérdések gyors rendezésére. „Minden olyan tartozások és jogok, melyek az 1848-i törvények által megszüntetve nincsenek, a jövőben is épségben maradnak, mert azok csak népképviseleti országgyűlés által változtathatnak meg, minthogy a haza szabadsága csak a törvények hű és engedelmes megtartása által virulhat fel teljes erejében." Ezzel a kitétellel minden forradalmi megmozdulás ellen a haza szabadságának védpajzsát emelte és azokat eleve hazafiatlannak minősítette. Így a parasztságnak csak a remény maradt a további rendezésre vonatkozóan. A nyilatkozat megerősítette a közteherviselést, az állami adót törvénytelennek minősítette és addig, ameddig az országgyűlés nem vet ki adót, adómegtagadásra hívta fel a parasztokat. A megye vezetőségének nagyon nagy szüksége volt a parasztság megnyugtatására. A parasztságból ugyanis jogosan nem tűnt el a félelem, hogy volt földesuraik a feudális világot akarják újra visszaállítani. A parasztság felzárkóztatására szükség volt az abszolutizmusellenes egységfront erősítése érdekében is. A liberális nemesség ekkor még azt hitte, hogy a parasztság megelégszik a 48-as vívmányokkal és nem várja azok folytatását. 23
