Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az önkényuralom évei (1849—1867)
két hónap alatt 158 utazási „passzust" adott ki. Az utazás oka legtöbb esetben élelemkeresés, kézi munka keresés, fuvar, fazsindely, cserépedény árusítás és vándorló kereskedés. Az útlevél kiadását politikai megbízhatósághoz kötötték. Az izraelita vándorkereskedőktől például megtagadták az útlevelet azzal az indokolással, hogy aktívan támogatták a szabadságharcot. 16 A szabadságharc bukásával hatalomra került császári reakció katonai diktatúrával igyekezett a megye lakosságát megfélemlíteni, elrettenteni. A megtorlás, melyben a bosszú lélektani, az új szabadságharctól való félelem katonai és az önkényuralom politikai tényezői egyaránt megtalálhatók, súlyos áldozatokat követelt a megye népétől, de nem törte meg. A katonasággal, zsandárokkal megszállt megye lassan elcsöndesült, de nem nyugodott bele a kialakult helyzetbe. Mint a kosdi pap írja: „a szabadság megrontotta a földműves néposztályt, számos kihágásra, engedetlenségre, megtagadásokra vetemedik... Nyíltan kimondták, hogy ők még papot és kántort sem fizetnek... azt mondják, aki ezeket fogadta, fizesse is." A „megrontott" kosdiakra katonai eafzekűció kiküldését kéri, de a kosdiakhoz hasonlóan csak a katonai erővel lehet az egész megyét féken tartani. Az ellenállás szellemét ébren tartották hosszú ideig a Cserhátban, a Mátrában tanyázó törvényen kívül álló, de a nép támogatását élvező volt honvédek, betyárok, szegénylegények. A katonai diktatúra vasmarokkal törte le az ellenállás legkisebb megnyilvánulását is. A nép hangulatáról szóló jelentések levertségről, tartózkodásról és csendről beszélnek. E látszólagos nyugalom mögött feszültség rejlett. Az idegen uralom elleni gyűlölet szervesen összefonódott az uralmat támogatók elleni gyűlölettel, melyet a jobbágyfelszabadítás végrehajtásának visszaélései, vontatottsága sokáig, nap mint nap táolált. A parasztság a visszavárás, a forradalom visszavárása hangulatában élt. 17 A POLITIKAI ÉLET MEGÉLÉNKÜLÉSE A MEGYÉBEN 1860—1861-BEN A Habsburg Monarchia 1859-ben, a francia—olasz háborúban elszenvedett vereség és az azt követő gazdasági csőd következtében alapjaiban rendült meg. Ferenc József és a konzervatív körök kénytelenek belátni, hogy az idegen katonai erővel, a szabadságharcok vérbe fojtásával összetákolt birodalom az összeomlás szélén áll. Ennek felismerése, de még inkább az új függetlenségi harctól való félelem kényszerítette ki a rendszert szimbolizáló Bach bukását és azokat a „korszerűsítési" törekvéseket, melyeket a régit átmenteni akaró Októberi Diploma. Februári Pátens és az 1861-es országgyűlésen elfoglalt császári álláspont jelzett. Bach bukása a megyén belül is zsilipet nyitott meg. Felszínre tört mindaz az elégedetlenség, amelyet tíz éven át a szuronyokkal igyekeztek féken tartani. Bebizonyosodott ismételten, hogy szuronyokon ülni, egy kor, hadt társadalmi-politikai rendszert kizárólagosan erővel fenntartani nem lehet. 1859-ben a megyében meginduló tömegmozgalmakat kettősség jellemezte. A megye egész társadalmát megmozgató tüntetések gróf Széchenyi István halálának hírére indultak el. Megyeszerte gyászistentiszteleteken, gyűléseken em-