Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

újra sor alá állni. A megye erdeiben bandákba tömörülve vagy magánosan bujkálva várták az idők jobbra fordulását. A füleki járásban a menekült honvédek 1850—1851 telén már fényes nappal is levonultak a falvakba és élelmet rekviráltak maguknak. Az 50—60-as évek történetéhez hozzátartozik a Cserhát és a Mátra erdeiben kialakult rabló- és betyárvilág, melynek létrejötte a tömeges megtorlás eredménye volt. A társadalomból kirekesztett, üldözött honvédek zöme teljesen nincstelen, vagyontalan lévén, csak a saját erejére támaszkodhatott és sokszor fegyverrel, erőszakkal szerezte meg mindennapi kenyerét. Többségük a későbbiekben visszatért a falvakba, jelentős részük azonban betyárrá vált.

14 A császári hadsereg és a csendőrség eltartása súlyos gazdasági terhet jelentett. 1849-ben a megye területén visszavonuló magyar és az átvonuló cári hadsereg élelmezését a megye lakosságának kellett vállalnia, s az átvonuló seregek szinte teljesen felélték a megyét. A szabadságharcot követő megszállás időszakában ennek ellenére a megye lakossága állandóan katonai erőket volt kénytelen élelmezni. A megye nyugati felében pl. a következő katonai alakulatok állomásoztak: Balassagyarmaton három század gyalogos, országos őrök, újoncok, ulánusok. Vadkerten ulánusok, Kosdon, Verőcén szekeresek, Tolmácson őrök. Csak ezen említett katonai alakulatok élelmezésére havonta 30 576 részlet kenyeret, 13 086 részlet zabot, 12 298 részlet szalmát és ugyanennyi részlet szénát kellett kiszolgáltatni. A füleki kerület mint a legkisebb és legszegényebb élelmezési kerület a Balassagyarmaton állomásozó katonaság részére két hónap alatt a következőket szállította: 1075 pozsonyi mérő rozs, 1076 pozsonyi mérő zab, 12 500 részlet széna és ugyanennyi szalma. A gácsi járás 31 szegény községe egyetlen alkalommal 26 ökröt, 3 tehenet, 5170 font húst, 468 font szalonnát, 166 akó bort és 27 akó pálinkát adott be a hadsereg számára. Az állandó katonaság ellátási terhei mellett súlyosan érintette a lakosságot a csendőrség eltartása. A csendőrszakaszokat a községek tartották el. A források szerint különösen súlyosak voltak a csendőrség számára teljesített fuvarozási terhek, de még a csendőrlegények ágyneműinek mosása is a falu kötelessége volt. A megszállás első éveiben gyakori terhet jelentett a megyén átvonuló csapatok élelmezése. Egy alakulatnak a megyén történő átvonulása általában 4—5 napig tartott. Ez idő alatt a megyére várt az élelmezés mellett a katonai társzekerek lovainak kiállítása és a poggyászok szállítása is. E terhek a közteherviselés bevezetésével már a megye egész lakosságát érintették. Annak érzékeltetésére, hogy egy család viszonylatában ez mit jelentett, idézzük Szlávik Jánosnak, a megye hites jegyzőjének a megyefőnökhöz intézett panaszát, akinél egy hónap alatt a következő beszállásolások történtek: „a hesseni ezredből egy hétig négy katona, az István főherceg ezredből egy hétig négy katona, a dragonyosoktól kilenc napig két katona, ez összesen hetvennégy katona, kinek szállást, kenyeret, húst, fát és sót kellett adni". A gazdasági terhek az abszolutizmus katonai elnyomását még nyomasztóbbá tették.

15 Az abszolutizmus fojtó levegőjét érzékelteti az utazási tilalom bevezetése és az útlevélkényszer. A lakóhely elhagyása, megyén belüli utazás esetében is, csak a hatóságok által kiadott útlevéllel volt szabad. A füleki szolgabíróság pl. 2 Nógrád megye története 17