Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

1850. március 15-én császári legfelsőbb kegy felmentette a nemzetőröket a jelentkezés alól. Elrendelte továbbá, hogy a honvéd papokat és a szolgálatra alkalmatlan honvédeket, valamint a harmincnyolc évet meghaladó korúakat bocsássák el, ha politikailag nincsenek terhelve, ha igen büntetőszázadba kellett őket rakni. 1850 nyarán azonban azokat a honvédeket is újra besorozták, akiknek már valamilyen elbocsátó levelük volt, azzal az indoklással, hogy sok felmentést adtak ki és olyanok is kaptak alkalmatlansági papírt, akik ugyan a hadjáratból elnyomorodva, betegen tértek vissza, de időközben meggyógyultak. Ezen intézkedés még a császárhű Forgách grófban, a gácsi főszolgabíróban is ellenérzést váltott ki és így tiltakozott ellene: ,,A császár-királyi csendőrség újra összefogdossa és Balassagyarmatra viteti a már elbocsátott honvédeket. .. ily rendelet a népben a legborzasztóbb benyomást okozhatja. A volt honvédek, mint szabadok már meg is házasodtak, elbocsátó levél előmutatása után meg is eskedték őket. Kinek fog hinni a köznép? Bizonyosan a tisztviselőknek nem, ha a katonai kormány tulajdon tetteit megsemmisíti... a közbátorság az ilyen egyének ismételt bujdosása, vagy szökése által újra felzavartatik és megháborítva lőn. A csendőrség azok fogdosásával foglalkozzon, akik még nem voltak befogva. Mint már jelentettem az is van elég, tudomásom szerint mintegy nyolcvan ilyen honvéd bujkál idehaza."

11 A csendőrök működéséhez számtalan garázdaság kapcsolódott. Egy szécsénkei jelentés arról szólt, hogy részeg csendőrök idős lakosokat és nőket azzal gyanúsítottak, hogy azok honvédek, illetve markotányosnők voltak a szabadságharc alatt, mindezt azért, hogy zsarolni tudják őket. A szökött katonák befogásáért pénz járt és ezzel is ösztönözték a zsandárokat. Ezt a „vérdíjat" a katona hozzátartozójától szedték el, mint ezt az a jelentés mutatja, melyben Vadas János szökött honvéd körözésekor utasították a zsandárokat, hogy annak lakóhelyére, Salgótarjánba menjenek ki és keressék meg, de mindenképpen szedjék be a szökevény családjától a császár-királyi kincstárt illető tizenöt váltó forintot és húsz krajcárt.

12 Elvétve találkozunk feljelentőkkel és hazaárulókkal is, ilyen pl. Bene Ferenc alsószátoki lakos, aki érdemet akart szerezni Andreánszky kerületi főnöknél és feljelentette Tyersánszky Zsigmond volt honvéd tisztet azért, mert lakásán titkos összejövetelek vannak, ahol visszavárják a forradalmat. Diószeghy Tádé szintén volt honvédtisztet [a kiegyezés után füleki csendbiztos — Sz. B.] azért jelentették fel, mert a császár képét a balassagyarmati Fekete Sas Vendéglőben letépte és rátaposott.

1! A megye lakossága azonban úgyszólván egységesen állt ellen és minden segítséget megadott ahhoz, hogy megmentse fiait. A hatósággal, a hatalommal szemben, megtorlással nem törődve szöktették, bújtatták a volt honvédeket és félrevezették az üldözőket. Midőn pedig megnyílt a lehetősége annak, hogy a már besorozottakat és elhurcoltakat családi és egyéb indokokra hivatkozva kérvényezni lehetett, egyesek, de a községek is kérvények özönével árasztották el a megyei és a katonai hatóságokat, hogy a felmentéseket kieszközöljék. Az abszolutizmus rendszerének a volt honvédek besorolásával kapcsolatos intézkedése nagyon széles rétegeket érintett. A töredékes megyefőnöki adatok mégis azt bizonyítják, hogy mintegy 800—900 volt honvéd nem volt hajlandó