Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

lis 24-én felkérte a „tekintetes alispán urat", hogy „a munkástüntetéseket megtiltó rendeletnek legpontosabb megtartására felügyelni és a hatóságokat annak legerélyesebb foganatosítására felhívni szíveskedjen". A nagyobb nyomaték kedvéért nem mulasztotta el a főispán, hogy nemcsak a megtett intézkedésekről, de azok végrehajtásáról és eredményességéről is jelentéstételre kötelezze az alispánt. A megye hivatalnokai a legszigorúbb utasításoknak megfelelően gondoskodtak arról, hogy 1891. május 1-én ne legyen munkásünnep a megyében. Jellemző a taktikai ravaszságra az a rendelet, melyet az alispán az alsóbb tisztviselőkkel és a helyi hatóságokkal közölt. „Hazánkba bevándorolt idegen munkások arra törekszenek, hogy úgy mint a múlt évben május első napja ismét teljes munkabeszüntetéssel ünnepeltessék." A rendelet bevezetésében tehát már kísérletet tett arra, hogy május 1-ét idegen munkások ügyének, hazafiatlannak, tüntesse fel. „Ezzel szemben a higgadt hazai munkások saját érdeküket komolyan felfogva, a munkabeszüntetést május 1-én mellőzni kívánják." Az uralkodó osztály céljait és követelését a hazai munkások szájába igyekeztek adni. „Minthogy tehát a munkások nagy része május 1-én is kíván dolgozni, s ha az izgatók által május l-re tervezett ünnepély megtartását lehetővé tennék, a dolgozni kívánók.. . megrövidülnének és akadályoztatva lennének." Meré.sz fordulattal tehát a demokrácia bajnokaiként, a munkásérdekek védelmezőiként, az anyagi zsarolás fegyverét is bedobva léptek fel, hogy aztán levonják a végső következtetést, mégpedig azt, hogy „a tervezett május 1-i ünnepély megtartását ezennel betiltom". Nem elégedett meg azonban a rendelkezés az ünnepély betiltásával, hanem nagyfokú körültekintésről és „előrelátásról" tett tanúbizonyságot azzal, hogy leszögezte: „az izgatók a tüntetést gyűlések tartása által szándékoznak foganatosítani... ennek meghiúsítására... a május 1-én netán bejelentendő munkásgyűlések tartását is betiltom." A hivatalos szervek a rendelkezésükre álló csendőrség és rendőrség teljes mozgósítása mellett biztosították a katonai karhatalom igénybevételének lehetőségét is a fegyvertelen munkásokkal szemben. Az alispáni jelentés közölte a hatóságokkal, hogy „a cs. kir. katonai hatóság részéről megtették az intézkedéseket, hogy a folyó év május l-re tervezett munkástüntetések és netán előfordulható zavargások biztos meggátlása érdekében a helyi közigazgatási hatóságok megkeresésére a karhatalom kiállítása, a helyi parancsnokok által késedelem nélkül eszközöltessék". A régi nemesi megye lassú, „ej ráérünk arra még" patópálos szellemét sok tekintetben megőrző megye és járás gyorsan, pontosan és határozottan tudott intézkedni, ha az osztályérdekek védelméről volt szó. Egy munkásgyűlés lehetősége elég volt arra, hogy kimozdítsa álmos tunyaságából, és az egész hivatali apparátus a karhatalmi erő mozgósításával szinte „hadiállapotot" vezessen be. Ilyen szervezettség és koncentrált összefogás eredményeképpen 1891. május 5-én „büszkén" jelenthette Scitovszky alispán a főispánnak, hogy: „Nógrád megyében május 1. minden rendzavarás nélkül folyt le". Az ilyen és ehhez hasonló felkészülések tették lehetővé, hogy a hatalmon levők, különösen a kezdeti időszakban nem egy esetben meg tudták akadályozni a munkásság megmozdulásait. 1894-ben a Népszava arról tudósít, hogy „a salgótarjáni szol-