Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

salgótarjáni társaság sikerei valóságos szénbánya alapítási lázat indítottak el. 1869-ben Türr István (az olasz légió volt ezredese) elnökletével Zichy Jenő, Ká­rolyi Gyula, Széchenyi Emil grófok pesti kereskedők bevonásával 1 millió fo­rintos alaptőkével megalapították a Magyar Általános Kőszénbánya Rt-t. A részvénytársaság Károlyi György gróf nemti bányáit bérelte. A Wiener Volks­banktól felvett kölcsön segítségével ez a társaság építtette meg a kisterenye— nemti vasútvonalat. 1872-ben már 103 000 q szenet termelt a társaság, 1874­re azonban a vállalkozás csődbe jutott és felszámolt. E társaság utóda lett a Nemti Kőszénbánya Társaság. 1869-ben kezdte meg a bányászatot gróf Gyürky Albert. A gróf előbb a kisterenyei közbirtokosok bányajogát szerezte meg, majd a saját és a közbirto­kosság birtokain indíttatta el a termelést. 1873-ban már a másfél millió alap­tőkével induló Kisterenyei Rt. bérli Gyürky bányáit. 1869-ben alakult a Salgó­tarjáni Vasfinomító Rt. kőszénbányája, mely a Szilárdy—Koch tulajdonában levő telepeket vette meg Salgótarjánban. Kezdettől fogva, szinte kizárólagosan a salgótarjáni vasfinomítót látta el szénnel. A Cloelló és Schwarcz trieszti cég Vecseklőn nyitott bányát; Minnich—Jaulusz—Hoffmann név alatt Baglyasalján alakult bányatársaság; Jesszenszky Dániel Csókáson; Hirschler Vilmos András­falván indította meg a termelést. A meginduló bányaalapítási lázat tükrözte, hogy a szabad kutatások száma 1869-ben 86-ról 258-ra emelkedett a megyében. A szabad kutatások száma a későbbi években is tovább nőtt, bár ez nem jelentett minden esetben bányanyitást, illetve komoly kutatási szándékot. Nem­egyszer csak azért kérték, hogy a földbirtokos beleegyezését is megnyerve ket­tős jogcímen tartsák zárolva a területet és ezzel a későbbiekben a bányafej­lesztést a maguk számára biztosítsák. 107 A kiegyezés utáni időszakban kiéleződött az ellentét a mezőgazdasági és a bányaipari körök között. Ez utóbbiak ugyanis azt követelték, hogy a szénbányá­szatot a földbirtokosok beleegyezése nélkül, adományozási jog alapján, haszon­bér fizetésé nélkül folytathassák. A két csoport közötti országos küzdelembe a földbirtokosok oldalán a megye is beavatkozott. A Megyei Törvényhatósági Bizottság sérelmesnek találta azt a törvényjavaslatot, hogy fekete- és barna­szén, aszfalt és kőolaj utáni kutatások és adományozások a földbirtokos bele­egyezése nélkül is elnyerhetők legyenek. A birtokosok érdekeit magáévá tevő közgyűlés egyenesen az országgyűlésnél tiltakozott a törvényjavaslat ellen és minden követ megmozgatott — felirat a miniszterelnökhöz, igazságügyminisz­terhez —, hogy a kőszén a földbirtok tartozéka maradjon. A birtokosok győz­tek és a bányatársaságoknak a bányászati jogot továbbra is meg kellett válta­ni. Az Etesi Kőszénbánya Rt. pl. a 80-as években 36 000 forint vételárban vál­totta meg az etesi birtokosoktól a földben található kőszén tulajdonjogát. Ez elég jelentős összeg volt, holdanként kb. 40 forint. A megváltási ár egyezkedés tárgya volt. A községek parasztjai azonban csak kevéssé részesültek a vétel­árból, a parasztok kezén elsősorban a belsőségek lévén, ahol szénbányászatot általában nem folytattak. Az erdők, a legelők zöme pedig a nagybirtokosok, a Prónayak, a Szilárdyak, Lubyk, Gyürkyk, a Károlyi, Zichy, Forgách grófok stb. birtokában volt. 103 A kiegyezést követő évek ipari fellendülésének időszakára esett a Salgó­tarjáni Vasfinomító Rt. megalapítása. 1867-ben a „gründolási" láz időszakában

Next

/
Oldalképek
Tartalom