Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

rületéről származó munkás volt 3320. Ausztriából, Morvaországból, Csehországból, Galíciából és a Monarchián kívüli, egyéb európai államokból származott 1744. A Magyarország területéről Salgótarjánba érkezett munkások zöme az északi szlovák bányavidékekről került ide. Luzsnáról 338-ah, • Ozsadáról 244-en, Selmecbányáról 185-en, Szepesremetéről 144-en, Dubraváról 178an, Merényből 148-an jöttek a szénbánya-vidékre. Nógrád megyéből ekkor még mindössze 134 bányamunkást vettek fel, legtöbbet ebből Salgótarjánból, 62-t, Magyarországon kívüli országokból származó munkások közül (779) Ausztriából, (414) Csehországból, (251) Morvaországból, (159) Galíciából érkeztek a legtöbben, de Bajorországból, Oroszországból, Dalmáciából, Olaszországból, Szászországból, Sziléziából is jöttek munkát keresni Salgótarjánba. Az idegen munkások mellett helyieket is lehetett találni a szénmedencében. A munkaerő gyors növekedését a következő számok jelzik: 1867-ben 217, 1869-ben 1156, 1872^ben 2224 alkalmazottja volt a Társaságnak.

10/1 A Társaság kibővítette és megindította a termelést a régi „Jakab, József, Mária" tárnákban és ezzel párhuzamosan új aknákat és tárnákat is nyitott. Az elsők az „Emma, Antal, az Űj akna, az Ágoston, László, Rudolf és Rezső" tárnák voltak. Az új létesítményeket jobban felszerelték. 1873-ban már 6 gépet (összesen 110 lóerővel) is alkalmaztak a bányászatban. A gőzgépek fele a víz kiemelését, a másik fele pedig a szállítást segítette. Az első gőzgépet, egy tíz lóerős gőzszivattyút, az Emma-aknán építették be. Az első szállítógépeket az Üjés az Antal-akna kapta. A bányákat mérnöki tervek alapján ésszerűen telepítették és tervszerűen művelték. A gazdasági válság előtti évben, 1872-ben, a kezdeti időszak jelentős beruházásai ellenére (gépek beszerzése, új berendezések létesítése) 360 993 forint volt a vállalat tiszta nyeresége, úgyhogy részvényenként 8 forintos osztalékot fizettek.

105 A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. a környék kisebb bányaüzemei jórészét felfalta. í869-ben már csak a következő bányatársaságokat találjuk: Borbála Társaság, Nagykürtösön a közbirtokosság kezelésében; Éva-bányatelep Nagykürtösön Messa András birtokában; a kis-zellői közbirtokosság József-bányatelepe; a becskei közbirtokosság Anna-bányatelepe; Forgách gróf óvári Amália-bányatelepe: a baglyasaljai közbirtokosság Imre- és István-tárnája: a mátranováki Ágnes-bányatelep; a kisaranyi közbirtokosság bányatelepe: a Zichy grófok birtokában levő kissztracini Ferenc- és Károly-bányatelep és végül a szinóbányai vasgyár vasérc-bányatelepe. E bányatelepek közül a legnagyobbak is —, mint pl. a nagykürtösi és a becskei — csak 14—15 munkást foglalkoztattak, a többiek alig pár munkást. Legtöbbjük nem is rendszeresen, és állandóan működött. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elszívóhatása a kis bányatelepek termelésének csökkenésében is kimutatható. A baglyasaljai István-bánya 1868-ban még 45 000, 1869-ben már csak 28 000 váltómázsa, a becskei Annatelep 1868-ban még 30 000, 1869-ben már csak 18 000 váltómázsa szenet termelt.

106 . • A kiegyezést követő időszakban a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. megerősödése, a törpe társaságok tönkremenetele mellett nagyon jelentős az új társaságok, a versenytársak születése is. A szén iránti kereslet megnövekedése, á